Ne nyavalyogj – változtass!

Tudtad, hogy a panaszkodás függőséget okozhat? A negatív gondolkodás fokozza a stresszhormonok termelődését (amitől rosszabbul érezzük magunkat), ugyanakkor károsítja a kritikus gondolkodásért felelős agyterületeket. Vagyis minél többet siránkozunk, annál több okot találunk rá.

Ha a panaszkodás berögzült életstílussá, állandó megküzdési eszközzé válik, az senkinek nem jó. Nem jó annak, aki hallgatja, mert leszívja az energiáit. És nem jó annak sem, aki erre a pályára állt rá, mert egy tanult tehetetlenség felé sodródik: egyre inkább a körülményeket, az őt körülvevő embereket teszi felelőssé a rosszért, önmagát áldozatnak állítja be, és semmit sem tesz azért, hogy bármi megváltozzon.

Szóval, ha úgy érzed, hogy a szegény embert az ág is húzza, akkor tudd, hogy ez valóban így van.

Lássuk be: panaszkodni mindig van miért. Egyikünk élete sem könnyű, tele vagyunk zűrökkel, nehezített helyzetekkel, áthidalhatatlan problémákkal. Hogy ki mikor válik rinyagéppé, az nagyon sok mindentől függ, például, hogy az illető adott helyzetben mennyire tud rugalmas, elfogadó lenni, mennyire kipihent, optimista, mekkora kontrollal rendelkezik az adott szituációban. 

Ha észreveszed magadon, hogy jó ideje nem tudsz már lefolytatni egy beszélgetést sem anélkül, hogy jól ki ne öntenéd a szívedet, hogy boldog-boldogtalanra rá ne zúdítanád újra és újra életed minden nyomorát, szinte ugyanazokkal a szavakkal, akkor jó hír, hogy a felismerés már nagy előrelépés.

Ennél már csak az jobb, ha úgy döntesz, hogy kiszállsz a rinyavonatból:

1. Tudd, hogy mi a bajod!

A siránkozás néha nagyon jól tud esni, és akár még hasznos is lehet: enyhíti a felgyűlt feszültséget, meglevegőzteti az érzelmeket, segít magunkra vonni mások figyelmét, kicsikarni az együttérzést, törődést, megerősítést, jóváhagyást. Sorstársakként összeköt minket a közös nyavalya, felszínre jönnek a rejtett problémák, netán még az is kiderül, hogy a beszélgetőtársunk tud megoldást az áldatlan helyzetre. 

Az rendben van, ha néha törődésre, megnyugvásra vágysz, de nem biztos, hogy a panaszkodás a legjobb út ehhez. Másrészt érdemes a tényleges problémákra fókuszálni, nem pedig játszmázni, különben elveszíted a hiteledet – és ezzel együtt a barátaidat is.

2. Válaszd meg a hallgatóságot!

Van az a pont, amikor már nem érdekel, ki hallja, csak öntöd ki magadból a keserűséget. Na idáig nem kellene eljutni. 

Ne mosd az egyik embert a másik előtt! Te nem leszel boldogabb tőle, másokat viszont beledöngölsz a pocsolyába. 

Ne panaszkodj olyannak, akire negatívan hatnak a szavaid! Ne nyavalyogj újra és újra ugyanarról mindenkinek! Mondd el egyszer egy megbízható embernek, aztán állj le a témával! 

Annak panaszkodj, aki tud is segíteni. Különösen akkor, ha személyekre vagy kiakadva. Nem hiába van annyi panaszzsoltár a Bibliában: Istennek például válogatás nélkül lehet siránkozni bármiről és bárkiről. Ráadásul Ő tud változtatni mindenen, az emberek szívén is.

Nézd a 142. zsoltárt:

„Hangosan kiáltok az Úrhoz, hangosan könyörgök az Úrhoz. Kiöntöm előtte panaszomat, elmondom neki nyomorúságomat. (…) Elveszett minden menedékem, senki sem törődik velem. Hozzád kiáltok, Uram, és ezt mondom: Te vagy oltalmam, te vagy osztályrészem az élők földjén. Figyelj esedezésemre, mert igen elesett vagyok! (…) Hozz ki engem a börtönből, hogy magasztalhassam nevedet!”

3. Fogalmazd meg, mi a következő lépés!

Dr. Bubo szerint: „Aki nyavalyog, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé”. 

Segít, ha nemcsak arra fókuszálsz, ami kibírhatatlan, hanem keresed, hogy mit fordíthatsz az előnyödre, a hasznodra. 

Segít, ha nemcsak azt szajkózod, hogy mi a rossz, hanem azon is gondolkodsz, hogyan lehetne jobb. Mi a te részed abban, hogy valamennyire enyhüljön a helyzet? A körülményeken, mások viselkedésén nem mindig tudsz változtatni, de mindig tudsz valamit tenni önmagadért. 

Azt mondják, a hála 23%-kal csökkenti a kortizol szintjét. A recept nagyon egyszerű: minden panaszt két hálaok kövessen! Vagy vezess hálanaplót, amikbe feljegyezheted a kisebb célokat és az azokat követő sikereket! 

Van amikor az ember elfeledkezik róla, hogy honnan indult, hogy vezette eddig az Úr, és milyen hűségesen átsegítette minden nehézségen. Pedig ezekre mindig jó visszaemlékezni, mert Isten nem változik.

Ha szükséged van egy nulladik lépésre a felfelé vezető úton, a zsoltáros tud segíteni. Imádkozd Dáviddal:

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! 
Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! 
Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen.” (Zsolt 51,12–14)

Olasz Tímea

Forrás: teso.blog