Érzelmi elfojtás helyett felszabadítás

A megfelelési kényszer után – véleményem szerint – az egyik legmérgezőbb tanult viselkedési forma az érzelmeink elfojtása. Sajnos sokszor gyerekkorunktól kezdve azt nevelik belénk, hogy vannak érzések, amiket nem szabad kimutatni. Már a hároméves gyermeknek is azt mondjuk, hogy „a nagyfiúk nem sírnak” vagy „a nagylányok nem hisztiznek”. Ezek azt tanítják a gyermekeinknek, hogy bizonyos érzések nem elfogadhatóak, ezért megtanulják elrejteni őket – hozzánk, felnőttekhez hasonlóan.

Gyakori jelenség, hogy mi magunk nem akarunk szembenézni a saját nehéz érzéseinkkel. Tükröt tartani, önvizsgálatot végezni fájdalmas vagy kényelmetlen lehet, ezért egyszerűbb félretenni, szőnyeg alá söpörni az érzéseinket, főleg ha azt gondoljuk, hogy ezeket nem illik érezni. Rövid távon ez biztonságosnak és kényelmesnek tűnik, de hosszú távon komoly következményei lehetnek.

Az is előfordul, hogy a konfliktus elkerülése érdekében inkább lenyeljük a békát, elnyomjuk magunkban a csalódottságot, sértettséget, és míg idekint megmarad a béke, odabent csak gyűlik és fokozódik a feszültség. A negatív érzések kimutatásával sebezhetőnek tűnhetünk, és a mai erő- és kontrollmániás társadalmunkban sokan úgy érezzük, ha kimutatjuk a fájdalmunkat, félelmünket, elégedetlenségünket, az gyengeségnek tűnhet.

Számos oka lehet tehát, amiért tudatosan vagy tudat alatt elnyomjuk az érzéseinket. Azonban hiába fojtjuk el őket, attól még nem fognak eltűnni. Feszültségben, ingerlékenységben, szorongásban vagy kapcsolati nehézségekben megjelennek a mindennapokban. Előfordulhat, hogy nem értjük bizonyos reakcióinkat, mert az érzést, ami kiváltotta, sosem tudatosítottuk.

Pedig ez lenne a változás első lépése: a tudatosítás. Fel kell ismernünk és meg kell nevezzük a nehéz érzelmeinket is annak ellenére, hogy a legkönnyebb lenne a fejünket a homokba dugni. Segíthet, ha leírjuk vagy bizalmasan elmondjuk egy közeli személynek. Esetleg éppen a szívek és vesék vizsgálójának, a Mindenható Istennek.

A Zsoltárok könyvének 62. részében ezt olvashatjuk:

„Bízzatok benne mindenkor, ti, népek, öntsétek ki előtte szíveteket. Isten a mi oltalmunk!” (Zsolt 62,9)

Nincsenek tiltott érzések, nyíltan beszélhetünk róluk Istennek. Még azokról is, amikre mi magunk sem szeretünk gondolni. Az érzéssel önmagában nincs probléma, hiszen azt nem tudjuk megzabolázni, irányítani. A helyes reakció és az érzések kezelése azonban a mi kezünkben van. Az Efézus 4,26 is ezt mondja: „Haragudjatok, de ne vétkezzetek”. Az a fontos, hogy a már kialakult érzésekre hogyan reagálunk. Ez a reakció azonban nem kell, hogy az elnyomás legyen. Nyugodtan hangot adhatunk az érzelmeinknek, kimondhatjuk, ha valami rosszul esett, elszomorított vagy felháborított. Jézus Krisztus sem rejtette el az érzéseit, hiszen tudjuk, hogy a Lázár haláláról való értesülésekor „könnyekre fakadt” (Jn 11,35). Sőt, az emberek keményszívűsége Jézusban haragot támasztott. Hozzánk hasonlóan ő is ugyanúgy megküzdött azokkal az érzelmekkel, amikről azt gondoljuk, hogy ilyet nem illik érezni, vagy amik egyenesen bűntudatot keltenek bennünk.

Végül pedig Dávid király tapasztalata hadd mutasson nekünk is utat:

„Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat.” (Zsolt 32,3–6)

Megkönnyebbülök, ha megvallom vétkeimet, elmondom gondolataimat, kibeszélem érzéseimet. Másképp csontjaim kiszáradnak – mondja Dávid király, és én hozzáteszem, hogy nekem még a gyomrom görcsbe rándul, hátam meghajlik, fejem megfájdul. Az érzelmi elfojtás következményei sajnos sokszor évek, évtizedek alatt alakulnak ki, ezért a változás is időt igényel.

Isten és gyermekei között ne legyen tabu, előtte nem kell elrejtenünk a nemkívánatos, nehéz érzéseinket sem. Sőt, az igazán hiteles keresztyén élethez az kell, hogy nézzünk magunkba, tudatosítsuk, amit érzünk – legyen az irigység, vágy, félelem vagy bizonytalanság – és tegyünk le mindent Isten kezébe. Ne hallgassunk tovább, ahogy Dávid sem tette, hanem tárjuk ki a szívünket, fedjük fel titkainkat a könyörülő Isten előtt!

Keresztyén Eszter

Forrás: teso.blog