„Magyar volt, harcos és keresztény”: 165 éve született gróf Tisza István

„Az emberre nézve, csak az az egyéni hit állja ki a tűzpróbát, amit nem gépiesen sajátítunk el, hanem az igazság becsületes keresése által magunk szereztük meg” – így beszélt a reformáció ünnepén az a Tisza István, akinek arcképét, személyiségét évszázadon keresztül próbálták bemocskolni, hamisítani, s akinek szobra ma az egyik emlékmű, amely meghatározza a nemzet főterét. Ki volt ez a büszke magyar, akire születése több mint másfél száz évvel is, a történeti haza jelképeként emlékezünk?

Éppen kitört az amerikai polgárháború 1861 áprilisában; Itáliában lelkesen ünnepelték az előző hónapban megalakult Olasz Királyság létrejöttét; Magyarországon az önkényuralom alatt összehívott országgyűlés tagjai a Ferenc József által kibocsátott (egy még keményebb, abszolutisztikus berendezkedés bevezetését megkísérlő) februári pátens visszautasításán ügyködtek, amikor – április 22-én – Pesten fia született a borosjenői Tisza Kálmánnak, a képviselőház alelnökének.

A Generális kora

Tisza Kálmán egy geszti köznemesi család sarja volt: az irodalmi legenda szerint Jókai róluk mintázta meg a Baradlay-családot, A kőszívű ember fiai hőseit. A református közéletben hangsúlyos szerepet betöltő idősebb Tisza vezette a kiegyezés után a Balközép Pártot, és 1875-ben (a korabeli szólás szerint „szegre akasztva a bihari pontokat”, hátat fordítva korábbi programjának) kormánypozícióba jutva megalakította a kiegyezés utáni Magyarország hatodik kormányát.

A „Generális”, ahogy a szerteágazó kormányzati feladatokat erős kézzel összehangolni képes politikust nevezték kortársai, egészen a legutóbbi időkig rekord hosszúságúnak számító, 15 éves kormányzati időszakában (1875–1890) valósággal újjávarázsolta a történeti Magyarországot.

Mint azt a Magyarságkutató Intézet is aláhúzza, Tisza Kálmán 1876-ban 65 vármegye kialakításával elindította a közigazgatási reformot; 1878–1879-ben elfogadtatta a – Csemegi-kódex néven is ismert – magyar nyelvű büntető törvénykönyvet, amelynek egyes részei a XX. század közepéig érvényben voltak; gondja volt az 1879-es árvíz pusztítását elszenvedő Szeged újjáépítésére; kidolgoztatta a középiskolai, a szakoktatási és a hozzátartozó tanárképzési rendszert; felállíttatta a Postát; támogatta a vasúthálózat erőteljes bővítését; szorgalmazta az Országház, a Kossuth tér és az Operaház megépítését.

A Generális bukását többek között az uralkodó által elindított, éles vitákat kiváltó véderő-fejlesztési rendeletek és a szövetségesei körében virágzásnak indult korrupció okozta.

Az első csata

Tisza István tehát valósággal „beleszületett” a politikába. Kiművelt főként kezdte meg pályafutását: a Debreceni Református Kollégiumban érettségizett 14 évesen (!) majd korának legszínvonalasabb egyetemein, Berlinben, Heidelbergben és Budapesten tanult. Jogot és közgazdaságtant hallgatott; az utóbbi helyen nyerte el az államtudományi diplomát; politikatudományokból doktorált.

Öt évig a család Bihar vármegyei, geszti birtokán gazdálkodott, s ez időszakban szerelmi házasságot kötött elsőfokú unokatestvérével, Tisza Ilonával; két gyermekük született.

A Belügyminisztériumban ismerkedett a közigazgatás gyakorlati kérdéseivel; ez időben élénken részt vett a gazdakör agrárvitáiban. Fiatalon, már 25 éves korában aktív politikus: 1886-ban a dél-erdélyi Vízakna országgyűlési képviselője, a Szabadelvű Párt programjával.

Nagybátyja, a gyermektelenként meghalt gróf Tisza Lajos halála a király őrá és fivéreire ruházza a grófi címet. Először 1888-ban tartott beszédet a magyar törvényhozásban, ahol három évtized alatt hatszáz szónoklatát jegyezték fel.

Az obstruáló parlamenti ellenzékkel vívott harcával elnyerte I. Ferenc József osztrák császár, magyar király rokonszenvét, aki 1903 novemberében őt bízta meg kormányalakítással. A helyzeten azonban csak átmenetileg tudott úrrá lenni, és javaslatára a király 1904 végén feloszlatta az Országgyűlést. Az új választásokon az egyesült ellenzék győzött, ezt követően Tisza 1906-ban feloszlatta pártját, visszavonult a politikától.

Európai hatású politikus

A koalíciós kormány bukása után, 1910-ben újjászervezett Nemzeti Munkapárt fölényes győzelmet aratott a választásokon. Ettől kezdve ténylegesen ő irányította a politikát: 1912. május 23-án házelnökként új házszabályt szavaztatott meg, miközben az utcán tízezrek tüntettek a kormány ellen. A parlamenti ellenzéket is kemény kézzel zabolázta meg: mivel a hadsereg reformját elengedhetetlennek tartotta, 1912. június 4-én karhatalommal vezettette ki az obstruáló képviselőket. Tisza 1913-tól állt ismét a kormány élén.

Jól ismerte a politikai folyamatokat, a magyar és európai, politikai jelenségeket. Mi több, Tiszának Európára is jelentős befolyása volt, ami szinte példátlan magyar politikusok, kormányfők történetében – erről beszélt Ligeti Dávid, a Veritas Történetkutató Intézet történésze televíziós nyilatkozatában, melyet Tisza István Kossuth-téri szobrának 2014-es újra avatása alakalmából adott.

Tisza idejekorán felismerte a háborús készülődés jelentőségét, hiszen átlátta, hogy veszélyben forog a Monarchia, és így a Magyar Királyság puszta léte is a pánszláv agresszió és a balkáni államok megerősödése okán. Célja tehát az volt, hogy hazánk minél kedvezőbb helyzetben lépjen be az elkerülhetetlennek tűnő háborúba – jelentette ki a történész.

Éppen ez volt a véderő-vita lényege: Tisza az 1867-es kiegyezés keretein belül igyekezett a magyar határok megvédésének feltételeit kieszközölni, felismerve, hogy ez a Magyar Királyság adottságai nem elegek – nemzetiségi összetételénél és gazdasági erejénél fogva – területének megtartatására egy háború esetén.

Tiszára széles körű szemlélete miatt a nemcsak Magyarországon, de Bécsben is úgy tekintettek, mint a birodalom egyik legfontosabb politikusára – emelte ki Ligeti, hozzátéve: az osztrák birodalmi elit, így a hadsereg is azt tartotta, hogy a Monarchiát valójában, operatív értelemben, Tisza gróf „irányítja”; úgy tekintettek rá, mint a Monarchia legfontosabb politikusára.

Katonai szolgálatban

A derült égből villámcsapásként lecsapó szarajevói merénylet, melyet 1914. június 28-án követett Gavrilo Princip szerb diák Ferenc Ferdinánd főherceg, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse és hitvese, Chotek Zsófia ellen, pillanatok alatt háborús helyzetet teremtett, és hivatalban levő miniszterelnökként Tisza súlyos dilemma elé került.

A terrorista merényletet követően a Monarchia vezetői közül egyedül Tisza ellenezte a Szerbia elleni katonai fellépést.
Az osztrák és a német uralkodó, Ferencz József és Vilmos császár határozott állásfoglalásával szemben viszont Tisza álláspontja sem volt sokáig tartható. Mint azt XX, századi intézet is is felidézte: végül kénytelen volt megváltoztatni véleményét és az alábbi feltételekhez kötötte az ország hadba lépését: a Monarchia nem annektálja egész Szerbiát; kialakítanak egy bolgár szövetséget; a németek pedig vessék be befolyásukat és próbálják meg Románia hűségét biztosítani.

A nyilvánosság számára Tisza István kezdeti háború ellenes magatartása teljesen ismeretlen volt, így a későbbi kudarcok révén a háborús politika jelképévé vált. A háború előrehaladtával és a vereség elkerülhetetlenségének realizálása után Tisza István 1917. június 15-én lemondott a miniszterelnökségről. Lemondását követően, idős kora ellenére, bevonult katonai szolgálatra és a 2. honvéd huszárezred parancsnokaként szolgált a háború végéig.

„Édes fiam, miért csinálsz ilyet?”

Humanizmusára jellemző, hogy egy rá tüzet nyitó merénylővel is aggodalommal, már-már atyai kedvességgel beszélt. De miért akarta őt meggyilkolni a Lékai János nevű újságíró? (A korabeli sajtóban Lékai Leitner János – a szerk.)

A Tiszát hagyományosan ellenségeként kezelő, a később Kun Béla rémuralmához vezető ösvényen már ekkor szorgosan elindult, idővel Károlyi Mihály körül csoportosuló, a háborús időszakban Antant-barátságukkal tüntető körök már Tisza életében – és szinte szakadatlanul, szellemi örököseik azóta is – igyekeztek egyfajta szűk látókörű, gőgös, arisztokratikus fenevadként beállítani Magyarország erős emberét.

Éppen ahhoz az 1908-ban alapított, progresszív, szabadgondolkodó és ateista Galilei Körrel állt kapcsolatban Lékai, amely körnek a Tisza Istvánt szakmányban gyalázó Ady Endre is a hatása alá került. 1918. október 16-án próbálta ez az alacsony, vézna, tüdőbeteg férfi egy pisztollyal megölni Tisza Istvánt.

Sal Endre a történteket a manidner. hu-n felidézve írja:

„(Tiszát) már várta az autója. Éppen a kocsiba akart beszállni, amikor elé ugrott Lékai János és pisztolyával célba vette a politikust. A kocsi sofőrje észlelte a bajt és villámgyorsan kiütötte a merénylő kezéből a fegyvert, majd egy oda rohanó detektív segítségével leteperte Lékait. A barna hajú, vékony, alacsony férfit aztán a palotaőrök szobájába vitték, ahol hamarosan Tisza István is megérkezett. Tisza nyugodt hangnemben beszélt a merénylőjével: Látod, édes fiam, miért csinálsz ilyet? Még bajt hozhat rád!”

(Tisza számára nem volt újdonság, hogy az életére törnek: már két merényletet terveztek ellene. Egy, az I. világháborúban járt, kiábrándult huszártiszt rá is lőtt korábban, míg a „békeidőkben”, 1912. június 7-én Kovács Gyula gyomai képviselő.)

A kommunista diktatúra szellemiségére jellemző, hogy az 1989-ig uralmon levő szocialista rezsim idején teret neveztek el Budapesten Lékai Jánosról, mintegy poszthumusz kitüntetve őt „érdeméért”, hogy rálőtt egy magyar miniszterelnökre. A merénylő egyébként hosszú évekkel élte túl Tiszát: apparátcsik volt a Tanácsköztársaság alatt; Kunék 133 napos rémuralma után emigrált; életét 1925-ben, az Egyesült Államokban fejezte be: tüdőbajban halt meg.

Az összeomlás

Amikor Tisza István 1918. október 17-én a képviselőházban kimondta a legendássá vált mondatot: a háborút elvesztettük, még mindig határainkon kívül harcoltak a Monarchia seregei – fogalmazott fent idézett interjújában Ligeti Dávid.

A marxista időszak Tiszával kapcsolatos rögeszméi, miszerint a történeti Magyarország egyik utolsó kormányfője „háborús héja” volt és nem érdekelték a veszteségek, a valósággal köszönő viszonyban sincsenek – derül ki Ligeti szavaiból; mi több, Tisza „a felelősséget is végig vállalata”.

Mint azt a történész egy korábbi, a hirado.hu-nak adott nyilatkozatában kifejtette: Tisza bejelentését követően „felgyorsulnak a politikai események. A hónap elején táviratot küld a Monarchia Washingtonba, miszerint IV. Károly elfogadja a wilsoni 14 pontot, melyet még januárban fogalmaztak meg a fegyverszüneti tárgyalások alapjául. Károly átalakítja a birodalom nyugati felét egy manifesztummal, föderatív állammá alakítva Ausztriát. Hangsúlyozzák ugyan, hogy ez nem vonatkozik a magyar területekre, ám megbomlik a kiegyezés közjogi egysége, Deák Ferenc-i konstrukciója. Október 24-én bekövetkezik az antant nagy offenzívája a délnyugati hadszíntéren, október 28-án megtörténik az összeomlás.

Az Ausztriában megalakuló Nemzeti Tanácsok, „kis kormányok” mintájára létrejön a Magyar Nemzeti Tanács; október 25-én a Budapesti Katonatanács is. A szovjet mintára létrejött katonai önkormányzó szerv, a Nemzeti Tanács már október 30‒31-én át akarja venni a végrehajtó hatalmat.

„Manikűrös kezek rámutattak”

Ebben az időszakban már egyértelmű volt, hogy Tisza István élete nincs biztonságban: a személye elleni, évek óta folyó hisztériakeltés őrjöngéssé fokozódott. Bár a volt kormányfőnek számos alkalma lett volna, hogy elhagyja Budapestet, végig Hermina úti villájában maradt.

„Manikűrös kezek rámutattak; monoklis szemek sokatmondóan hunyorogtak. Ami gyűlölet, düh, rombolási vágy élt a felforgatókban, az mind őt kereste. Hogyne, hiszen mindenki előtt világos volt: a magyarság méltósága, ereje, reménysége az ő erős agyában, az ő forró szívében él. A barátai kérték, követelték, hogy meneküljön. Egy szomorú mosoly volt a válasz. Talán arra gondolt, milyen lesújtó volna, ha a jövő történetírója egyetlen férfit, egyetlen magyart sem találna ebben a korban” – írta jó barátja, Herczeg Ferenc „Két arckép” című művében.

Nem sokkal az úgynevezett őszirózsás forradalom után, „október 31-én délután 5 óra tájban, máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolják Tisza István grófot” – nyilatkozta Ligeti, aki rámutatott:

„a Budapesti Katonatanács érintettsége valószínűsíthető. A katonatanács részéről felmerül Csernyák Imre és Pogány József szerepe a merényletben.

Ők ketten szervezték az október 30-31-i megmozdulásokat”. Pontos szerepüket nem ismerjük tehát, de az a visszaemlékezés, hogy a katonák teherautóval érkeztek Tisza bérelt villájához a Hermina úton, szervezettségre, nem pedig spontaneitásra utal. Károlyi Mihály felelőssége is felmerült – ő ezt elhárította. Károlyi részvételét nem lehet alátámasztani bizonyítékokkal. Viszont a Budapesti Katonatanács érintettsége dokumentumokkal alátámasztva is megállja a helyét. Bárki is vitte véghez a gyilkosságot, elmondható, hogy az új rendszernek „jót tesz”, hogy Tisza már nincs az élők sorában – összegezte Ligeti.

Ő volt az egyetlen magyar miniszterelnök, aki merényletben halt meg.

Gyáva merénylet

A Kalligram című folyóiratban Morsányi Bernadett Az eltévedt lovas című írásában így idézi fel a merényletet: „1918. október 31. Hermina út 35. Róheim-villa, délelőtt. Tisza István dolgozószobája. Mézbarna félhomályban Tisza unokahúga, Almássy Denise ront be a szobába. A pesti utcákon fegyveres katonák, bácsikám, és Lukachich Géza városparancsnok vesztét követelik. Nem bújok el, bátran, ahogy éltem, akarok meghalni, mondja Tisza István, felesége Ilona felsikolt, majd pillanatnyi csend következik, amit katonai autók zaja szakít meg. A fiatal grófnő az ablakhoz rohan, a függöny mögül fürkészi az utcát. Tisza nyugalmat erőltet magára, mintha humoros történetet elevenítene fel.”

„Katonai teherautón érkeztek Tisza István gyilkosai, akik rövid szócsere után több lövést is leadtak a korábbi miniszterelnökre. „Maga az oka a háborúnak! Maga az okozója minden szenvedésnek! Maga a felelős mindenért!” ezeket a szavakat kiáltotta az egyik merénylő, mielőtt elsütötte puskáját – így rekonstruálja a merénylet körülményeit a xxszazadintezet.hu. A gyilkosok úgy nyitottak tüzet Tiszára, hogy mellette állt felesége, és unokahúga, Almássy Denise grófnő is, aki megsérült az arcán a merénylők golyóitól.

Ez a puskalövés zárta le a történelmi Magyarország számára azt a súlyos válsággal fenyegető folyamatot, az ezeréves magyar állam számára végzetesnek bizonyuló világháborút, amely egy másik puskalövéssel, Gavrilo Princip revolverlövésével vette kezdetét. A Magyar Királyság erős emberének gyáva meggyilkolását követően megkezdődött Magyarország minden irányból történő megszállása, az ország feldarabolása.

„Néztél merőn, Kálvin kemény magyarja,/A puskacsőbe: ahogy Isten akarja”

– írta Tiszáról Reményik Sándor, aki Magányos cipruság című versében emlékezett meg az államférfiról.

Akadémikus és kálvinista: az arc, melyet nem ismerünk

„Magyar volt, harcos és keresztény. De lehet, hogy ez nála tautológia, hisz annyira egy darabból való volt. Annyira férfi volt, hogy a lelki hermafroditák megbotránkoztak rajta. Valami atavisztikus vonás lehetett benne, hogy ő, aki mélységes keresztény alázattal állott szemben az élet bús csodájával, oly nagy gyönyörűségét lelte a veszedelemben – fogalmazott Herczeg fent idézett publicisztikájában.

A jeles író nem csak parlamenti képviselőként ismerte Tiszát: nyolc éven át, 1911-18-ig együtt szerkesztették a Magyar Figyelő című lapot.

A Kapu című folyóirat is felidézte 2005 januárjában

a nagy magyar író „testvéri barátságát” Tisza Istvánnal,

„akit elszánt, a nemzetéért küzdő magyarnak tartott. Herczeg több írásában is fájlalta, hogy az egy helyről származó Tisza István és Ady Endre nem tudtak egy célért küzdeni. Úgy tartotta, Adyt a jól irányzott liberális pénzügyi támogatások tették Tisza ellenségévé. Herczeget ezen a ponton is igazolja a történelem.”

A költőnek zseni, ám egyes kérdésekben politikai analfabétaként is emelgetett Ady által „vad, geszti bolondként” leírt politikusról kialakult képet súlyosan torzította a kommunista diktatúra hamis és káros Tisza-ábrázolása; mindeközben a mai napig csak elszórtan megjelenő tanulmányokból rakhatjuk össze e kiemelkedő magyar államférfi humanizmusát, sokoldalú műveltségét és a református egyházhoz való, az utókor által kevéssé ismert kötődését.

A Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjaként Tiszára emlékeztek egy róla szóló, tavalyi emlékülésen, kiemelve többek között, hogy az akadémikusként is ismert kormányfő korábban „Angliába tanulmányutat tett” (Oxfordban is tanult – a szerk.), 1879-ben Budapesten pedig „államtudományi doktori oklevelet szerzett Az adóáthárítás elmélete című doktori értekezéssel”. Megemlékeztek arról is, hogy Tiszát 1910. április 28-án választották a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává. Közjogi, közgazdasági, és pénzügyi kérdésekben számos írása jelent meg. Székfoglaló előadása történettudományi tárgyú volt, és értekezését nyomtatott formában is megjelentette.

Tisza István 1917-ben a reformáció 400 éves jubileumi ünnepségén elmondott beszédében személyes hitéről is bizonyságot tett: „Az én meggyőződésem, tisztelt díszközgyűlés, hogy mindazzal a sok kísértéssel szemben, amit kulturális téren is jelent a modern élet a keresztyén emberre nézve, csak az az egyéni hit állja ki a tűzpróbát, amit nem gépiesen sajátítunk el, hanem az igazság becsületes keresése által magunk szereztük meg.”

Újra a Parlamentnél

A kiemelkedő képességű államférfi emlékezetének történetét jól példázza a tiszteletére a Parlament mellett emelt, impozáns emlékmű sorsa.

Tisza István szobrát 1934. április 22-én avatták fel a Kossuth tér északi oldalán. A 17 méter magas kompozíció mészkőből épített és faragott építészeti részét Foerk Ernő építész tervezte. A bronzból, illetve kőből készített szobrok Zala György, illetve Orbán Antal munkái.

„Benczúr Gyula ecsetjére méltó, hatalmas méretű történelmi festmény, — ez volt Tisza István szobrának felavató ünnepsége vasárnap délelőtt. (…) A felsőház felé néző főalak még nemzeti lobogóval leborítva áll, de a két nagyszabású mellékcsoportozat már látható: jobboldalt a magyar katona alakja, aki feleségétől és kisgyermekétől búcsúzva háborúba indul, baloldalt a szántóvető, békés munkáját végző magyar gazda” – tudósított a Pesti Hírlap az emlékmű leleplezéséről.

A Tisza-szobrot már a szovjet megszállás első hónapjaiban, 1945 tavaszán ledöntötték, az emlékművet pedig 1948 tavaszán bontatta el Rákosi szovjet típusú diktatúrája.

Szobra helyett annak a Károlyi Mihálynak az emlékműve állt 1975-től a Parlament északi kapuja közelében, aki a trianoni országvesztés után felkereste a magyarfaló Edvard Benest, és felajánlotta neki szolgálatait. (Károlyi 1936-ban már a bolsevik ideológiát érzi magáénak, a Rákosi-korszak elején ő a sztálinista rezsim párizsi nagykövete.)

A tragikus sorsú magyar miniszterelnök szobrát 2014. június 9-én avatták fel ismét, ünnepélyesen

a barbár rombolás előtti, eredeti helyén, a Kossuth Lajos téren.

Az eredeti mű Zala György és Orbán Antal alkotása volt, a 2014-es rekonstrukciót Elek Imre szobrászművész vezetésével végezték el. Az elpusztított emlékmű hű másolatát Orbán Viktor miniszterelnök leplezte le, kiemelve a nemzetépítő korszak szimbólumát.

A Tisza István-emlékmű az örök értékek nyugalmával néz farkasszemet a kiszámíthatatlan, új korszakokkal.

Forrás: hirado.hu