Jótékonysági koncerttel gyűjtenek a Verecke Alapítvány javára
Jótékonysági koncertet szerveznek június 14-én Budapesten, amelynek teljes bevételével a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Verecke Alapítványának munkáját támogatják.
Az esemény célja, hogy segítséget nyújtson a Kárpátalján élő, súlyos betegségekkel vagy fogyatékkal küzdő emberek számára, akik a háborús körülmények miatt még nehezebb helyzetbe kerültek.
Az alapítvány kiemelten támogatja azokat, akik komoly műtétek előtt állnak, illetve beavatkozások utáni utókezelésre vagy folyamatos orvosi ellátásra szorulnak. Emellett segítséget kapnak a fogyatékkal élők is, akiknek mindennapjait szintén jelentősen megnehezítik a jelenlegi körülmények. A támogatási igények elbírálását egy kárpátaljai orvosokból álló szakmai testület végzi, biztosítva, hogy a segítség valóban a leginkább rászorulókhoz jusson el.
A program célja, hogy meghatározott kritériumok alapján anyagi támogatást nyújtson a súlyosan beteg kárpátaljai lakosok számára, enyhítve ezzel terheiket és hozzájárulva gyógyulásukhoz, életminőségük javításához.
A jótékonysági koncert a MOL–Új Európa Alapítvány támogatásával valósul meg, és a népszerű Ismerős Arcok zenekar lép színpadra. A rendezvénynek a Barba Negra Red Stage ad otthont, ahol a kapunyitás 17:00 órakor lesz, a koncert pedig 19:00 órakor kezdődik.
A szervezők többféle jegykategóriával készülnek: a normál belépőjegy ára 2 500 forint, míg a támogatói jegyek 5 000, illetve 10 000 forintért érhetők el. A támogatói jegyek megvásárlásával a résztvevők kiemelten hozzájárulnak a jótékonysági cél megvalósításához.
A jegyek elővételben is megvásárolhatók az ITT található linken.
A szervezők mindenkit arra biztatnak, hogy részvételével vagy támogatásával járuljon hozzá a nemes ügyhöz és a kárpátaljai rászorulók megsegítéséhez.
