Orosz légicsapás ért egy iskolaépületet Zaporizzsja megyében
Az orosz erők irányított légibombákkal támadtak hétfőn egy iskolaépületre a Zaporizzsja megyei Komisuvahában, ahol humanitárius segélyt osztottak. Az eddigi információk szerint 24 ember vesztette életét, köztük négy rendőr és két mentési szakember – közölte hétfő este az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.
A közlemény szerint öten megsebesültek, további 27 ember pedig a romok alatt rekedhetett.
„Rendkívül súlyos orosz támadás érte a Zaporizzsja megyei Komisuvaha települést. Reggel óta több légicsapást is mértek a településre, egyebek mellett egy olyan iskolaépületre, amelyet humanitárius célokra használtak, segélyt osztottak az embereknek” – írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon.
Az államfő elmondása szerint az első légibombás támadást újabb csapás követte, amelynek során további kilenc bombát vetettek be. A támadás egy olyan óvóhelyet is érintett, ahol emberek tartózkodtak.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az orosz erőknek tudniuk kellett: a Komisuvahában maradt helyi lakosok minden héten ugyanott kaptak humanitárius segélyt.
„Ez újabb bizonyítéka annak, hogy Oroszország nem akar sem feszültségcsökkentést, sem valódi igazságosságot. Az oleski humanitárius műveletet követően volt egy olyan pillanat, amikor a további lépések megmutathatták volna, hogy közeledik a béke. Oroszország ezekkel a gyilkosságokkal éppen az ellenkezőjét üzeni: további gyilkosságokra készül” – fogalmazott az elnök.
Zelenszkij határozott fellépést sürgetett a nemzetközi közösség részéről.
„Erőteljes és határozott választ kell adni Oroszországnak, Ukrajnának pedig támogatást. Meg kell védeni az emberi életet!” – szögezte le az ukrán államfő.
Mihajlo Szemikin, a Zaporizzsja megyei katonai közigazgatás vezetője közölte, hogy az orosz erők legalább kilenc FAB–3000-es irányított légibombával támadták a település központját.
Forrás: MTI
(Nyitókép: korábbi felvétel Zaporizzsja megyéből)
