Ókori egyiptomi halotti táblaképekből nyílt kiállítás Rómában
Az ókori, Kr. u. 1-3. századi Egyiptomból származó, úgynevezett fajjúmi múmiafestészet arcképeiből nyílt kiállítás az Ara Pacis oltárához (az augustusi béke oltára) tartozó múzeumban Rómában kedden.
A portrék ereje: Fajjúmtól Rómáig című, május 2-ig látható kiállítás fő attrakciói a császárkori Egyiptomból származó, fára festett halotti táblaképek, közöttük a Fajjúm-medencében talált arcképek.
Az egész világon kevesebb mint ezer maradt meg belőlük.
Néhány milliméteres, szövetnyi vastag farétegről van szó, amelyeket temperával vagy az úgynevezett forró viaszalapos technikával festettek meg, majd a múmiává pólyázott halott arcára helyeztek.
Törékeny alkotásokról van szó, amelyeket éppen ezért nagyon ritkán szállítanak.
Az Ara Pacis, Augustus császár békeoltára mellett nyitott római kiállítás az első, amelyre az egyiptomi gyűjteményekben őrzött összes, csaknem ötven fajjúmi arcképet kölcsönadták.
Látható a kairói régészeti múzeumból érkezett „Két testvér portréja” is, amelyet a felső-egyiptomi Antinoopolis városában találtak meg, és a második századra datálnak.
További múmia-arcképek érkeztek a párizsi Louvre-ből, a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumból, a Los Angeles-i Getty Múzeumból, a stuttgarti Landesmuseum Württembergből.
Látható egy fiatalember halotti arcképe is, amelyet az olaszországi Salernói Egyetem régészei 2022-ben egyiptomi ásatásaikon találtak.
Forrás: MTI
(Nyitókép: Museo dell’Ara Pacis / Egyptian Museum in Cairo)
