Az ukrán külügyminiszter-helyettessel tárgyalt Kárpátalja kormányzója

A nemzetközi és régióközi kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről, valamint Kárpátalja határon átnyúló együttműködésben betöltött szerepéről egyeztetett Miroszlav Bileckij, Kárpátalja kormányzója Olekszandr Miscsenkóval, Ukrajna külügyminiszter-helyettesével.

A kárpátaljai munkatalálkozón szó esett a megye földrajzi és geopolitikai helyzetéről is. Kárpátalja Ukrajna nyugati kapujaként négy európai uniós tagállammal határos, ezért fontos szerepet tölt be a szomszédos országok régióival fenntartott kapcsolatok kialakításában és fejlesztésében.

Bileckij kiemelte a megye soknemzetiségű jellegét is, amely szerinte lehetőséget teremt arra, hogy a nemzeti közösségek jogait szabályozó jogszabályok gyakorlati alkalmazását is vizsgálják. Ennek különös jelentősége van a határ menti településeken, az oktatási intézményekben és a helyi önkormányzatok működésében. A kérdéskör a regionális és központi vezetés, valamint a nemzetközi partnerek figyelmének is középpontjában áll.

A felek áttekintették az új külföldi partnerkapcsolatok kialakításának lehetőségeit is. A cél a nemzetközi műszaki segítségnyújtás és a beruházások bevonása, amelyek hozzájárulhatnak a régiók fejlődéséhez.

A kormányzó hangsúlyozta, hogy a nemzetközi kapcsolatok a jelenlegi geopolitikai helyzetben is meghatározó jelentőségűek, ezért Kárpátalja továbbra is együtt kíván működni külföldi partnereivel Ukrajna európai integrációjának előmozdítása és a lakosság életminőségének javítása érdekében.

Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →