Hátba lőtte, majd halálra verte ismerősét egy 20 éves férfi a Rahói járásban
Egy 20 éves férfit gyanúsítanak 50 éves ismerőse meggyilkolásával a rahói járási Kaszómezőn (Koszivszka Poljana) – számolt be róla a kárpátaljai rendőrség vasárnap reggel.
A rendfenntartók tájékoztatása szerint a fiatalember november 4-én este egy szóváltást követően sörétes fegyverrel hátba lőtte ismerősét, majd egy fa bottal több mint tíz ütést mért a fejére és az arcára.
Az áldozat a helyszínen életét vesztette. Holttestére másnap reggel a testvére talált rá.
A nyomozás adatai szerint a két férfi a sértett házának közelében lévő gazdasági épületben együtt fogyasztott alkoholt, amikor szóváltásba keveredtek, a vita pedig erőszakba torkollott.
A feltételezett elkövető a történtek után elrejtőzött, a rendőrök azonban az operatív intézkedések során elfogták. A férfi ellen szándékos emberölés gyanújával indult eljárás. A hatóságok óvadék nélküli előzetes letartóztatását kezdeményezik.
Az ügyben a nyomozás tovább folytatódik.
