A kirchmeyrt még megtartják

A ma Kárpátaljának nevezett északkelet-magyarországi területre már a középkorban, a XII. századtól kezdődően is érkeztek német telepesek, méghozzá Szászországból. Az 1700-as években pedig vidékünkön igen intenzívvé vált a germán földekről való betelepülés. A munkácsi vár 1685–1688-as ostroma idején a Munkács környéki falvak sok lakosa más vidékre költözött, a Rákóczi-szabadságharc leverése után pedig gazdasági visszaesés következett be vidékünkön, így a népesség pótlása és a gazdaság fellendítése egyaránt szerepet játszott a nagyarányú betelepítésben.

1726-ban III. Károly magyar király (VI. Károlyként német-római császár) Franz Lothar Schönborn mainzi érseknek adományozta a hatalmas munkács-szentmiklósi uradalmat, ám az új földesúr négy hónappal a birtokába való beiktatás után elhunyt, így az uradalom testvérére, Karl Friedrich Schönborn volt császári kancellárra, bambergi és würzburgi püspökre szállt, aki 1730-ban telepítési engedélyt kért, s kapott a bécsi udvartól. Ennek birtokában pedig a földművelést és az állattenyésztést magas színvonalon űző parasztokat, szőlészeket, ügyes kezű kézműveseket (köztük kovácsokat, kocsigyártókat, szabókat, asztalosokat, kőműveseket, sörfőzőket, bőrfeldolgozó iparosokat, takácsokat) telepített be Munkácsra és környékére, többségüket a Frankföldnek nevezett középkori német tartományból, vagyis Bajorország északi részéről, nevezetesen Bambergből, Würzburgból és vidékükről, 1761-től pedig a Shönbornok ausztriai birtokairól is érkeztek jövevények. Míg Várpalánkán a Rákóczi-szabadságharc végén a várat megszálló császári katonák és utódaik telepedtek meg. 1730 és 1774 között 197 német család (mintegy 870 személy) érkezett Munkácsra és környékére. Majd a XIX. század elején galíciai, illetve szudétanémetek települtek le az uradalom területén.

Pósaházán – mely község még a II. világháború végén is 94 százalékban németlakta falu volt, ahol csak pár idegen ajkú család élt – természetesen német tannyelvű iskola működött, melyet azonban a szovjetrendszer bevezetése ukrán tanintézetté alakítottak át, sőt nekünk, német gyerekeknek megtiltották, hogy az iskolában akárcsak meg is szólaljunk az anyanyelvünkön. Minden német „ellenség” volt, „fasiszta”… És csak 1992-ben tudtuk nagy nehezen elérni, hogy heti egy órában német nyelvet is oktassanak a tanintézetben – magyarázza Milesz Tibor a Kárpátaljai Német Szövetség alapító tagja, pósaházai lakos.

Amikor 1949-ben megkezdtem a tanulást Schönbornban, az akkorára szintén ukrán tannyelvűvé tett iskolában, az igazgató megfenyegetett minket, gyermekeket, hogy ha csak egy német szót hall tőlünk, Szibériába deportálják az egész családunkat – fűzi hozzá beszélgetőtársam hitvese, Irén asszony.

Most meg már meg sem lehetne nyitni itt a német tannyelvű iskolát, mert már nagyon kevés a német gyermek – veszi vissza a szót a férj. – Úgy húsz évvel ezelőtt beindult a munkácsi és környékbeli németek tömeges kivándorlása Németországba, van olyan anyaországi település, ahol 20-30, csak ebből az egy faluból kiköltözött család lakik, elhagyott házaikat munkácsi ukránok, oroszok meg sok verhovinai ukrán vásárolták, illetve vásárolta fel, a németség részaránya 20 százalékra esett vissza, s ez már „verhovinai Pósaháza” – teszi hozzá keserűen. Schönbornban meg már csak 2-3, s Bárdházán is csupán 3 német család maradt.

– Milyen nyelven érintkeznek az emberek az itteni német családokban?

– Az idősebbek németül, emellett magyarul, sőt ukránul is társalognak egymással, s az utcán járva is hall német szót az ember. Ha pedig ukrán fiatalember vagy fiatalasszony házasodik be egy német családba, ha van benne rá hajlandóság, megtanul németül – magyarázza Milesz Tibor.

Természetszerűleg ukrán iskolába járó, vagy ukrán iskolát végzett német fiatalokat hallgatva viszont gyakran veszem észre, hogy minden második, harmadik szavuk ukrán – jegyzi meg a feleség.

– Élnek-e még német népszokások?

– Megtartjuk a kirchmeyrt, ami lényegében templombúcsú, népünnepéllyel „fűszerezve” – fejti ki a házigazda. – Régen ezek nagy ünnepségek voltak, valóságos falunapok, melyeken összejöttek a közelebbi-távolabbi német települések lakói. A mise mellett lakomára és másnap hajnalig tartó táncmulatságra, német néptáncokra is sort kerítettek a felállított nagy sátrakban. A fiatalok zenészeket fogadtak fel. A más falvakból érkező rokonok meg hozzátartozóiknál szálltak meg. A nagy kivándorlás miatt azonban sok rokoni kapcsolat meglazult vagy megszakadt, már nincs, aki eljöjjön, a német népzenét is játszó zenekarunk pedig tíz éve megszűnt. Azért még három éve is sor került egy nagyobb szabású kirchmeyre, tavaly viszont már csak egy vendéglátás volt a templom mellett, ahol 18 éve már német plébános, Joseph Trunck atya szolgál, aki németül és ukránul tartja meg a miséket.

– Őrzik még a német népi kultúrát?

– Van egy kisebb német kulturális központunk, melyet az ukrán nemzetiségű, de németül is tökéletesen beszélő Katerina Beszaka vezet német és ukrán gyermekek számára, akiknek német és ukrán táncokat, népdalokat oktat – fejti ki beszélgetőtársam. – Régi német népviseletek azonban már nincsenek, a fellépők eredeti minták alapján varrattak viseleteket, s fel is lépnek például karácsonykor, húsvétkor.

1993-ban kulturális központot nyitottunk Várpalánkán, s jelenleg Marianna Varvaczeva az igazgatója – magyarázza Kaintz-Hudak Magdolna, a Munkácsi „Palánka” Német Kulturális Szövetség elnöke. – Hetente kétszer németnyelv- és irodalomfoglalkozást tartunk ott, melyeken a gyermekek mellett felnőttek is részt vesznek, hogy erősítsük a német irodalmi nyelv ismeretét, s kisebb mértékben német történelemmel is foglalkozunk. Korábban helybeli német nyelvtanárok tartották meg a foglalkozásokat, az idén pedig – első ízben – egy németországi, lipcsei nyelvtanár érkezett hozzánk, hogy megtartsa az órákat. Három néptánccsoport és egy népdalkör is működik a központban, az előbbieket Erika Pucha, az utóbbit Erika Kalij vezeti. Egyébként mind a várpalánkai, mind a munkács-váraljai római katolikus templomban van külön német és magyar nyelvű mise, nagy ünnepek, kirchmeyrek alkalmából ukrán nyelvű misét is tartanak, s van egy női templomi énekkarunk, mely mindkét szentegyházban szolgál a misék alkalmával.

– Mennyire gyakoriak az etnikumközi vegyes házasságok, s mennyire őrzik meg bennük a gyermekek német nyelvtudását?

– Korábban nem volt jellemző az etnikumközi vegyes házasság, ma viszont a német fiatalok gyakran kötik össze életük fonalát magyar vagy ukrán kortársaikkal. A tisztán német házasságokban a családtagok németül, a magyar–német illetve a német–ukrán vegyes házasságokban viszont magyar és német, illetve ukrán és német nyelven érintkeznek egymással. Ám a vegyes házasságokban élő német szülők is elsajátíttatják gyermekeikkel nyelvünket. Ebben az is motiválja őket, hogy minél több nyelvet ismerjenek gyermekeik, illetve az, hogy elősegítsék ausztriai, németországi főiskolai, egyetemi tanulmányaikat. Sajnos, nincs annyi német gyermek, hogy német iskolát lehessen nyitni (Kizman Zoltántól, a Kárpátaljai Német Szövetség elnökétől megtudtam, Várpalánkán 40, Munkács-váralján pedig 30 német vagy részben német család él – L. M.). A várpalánkai óvodában azonban működik egy német csoport.

– Vannak még jellegzetes német stílusú házak a részben német településeken, s szoktak-e készíteni jellegzetes német ételeket?

– Ha már nincsenek is sokan, de azért még láthatók jellegzetes német lakóházak Bárdházán, Schönbornban, a legtöbb pedig Pósaházán, Várpalánkán és Munkács-váralján. Ami a konyhánkat illeti, az nagyban hasonult a magyar konyhához, de az idősebbek jellegzetes sváb süteményt, strundlit is sütnek.

– Miként őrzik az anyaországaikkal, Németországgal és Ausztriával való kapcsolataikat?

– Kulturális központunkat támogatja a Lothar Club osztrák kulturális egyesület, a német-osztrák Wolf Modul GmbH cég, melyek német viseleteket adományoztak a kultúrcsoportjainknak, többször is meglátogatott bennünket Christina Schönborn grófnő, s húsz év alatt háromszor kereste fel központunkat Németország kijevi nagykövete. A munkácsi és környékbeli gyermekek között pedig német vagy osztrák közadakozásból származó karácsonyi ajándékcsomagok kerülnek szétosztásra. Eddig élelmiszereket is küldhettek, amit viszont egy éve ellehetetlenítettek a vámszabályok, s így már csak játékokat küldhetnek.

Tánccsoportjaink és gyermekénekkarunk tavalyelőtt felléptek a 21. Bécsi Tavaszi Fesztiválon. Nemegyszer részt vettünk már a Salzburgi Fesztiválon, minden évben szerepelünk valamelyik német vagy osztrák városnapon, gyermekénekkarunk pedig a különböző templomi búcsúkon. Emellett gyermekeinkkel többször is kirándultunk Münchenbe, Salzburgba és Bécsbe (a fesztiválokon kívül). S évek óta megannyi középiskolás német fiatal, aki német vagy osztrák felsőoktatási intézményekben akar továbbtanulni, egy évet tölt Ausztriában vagy Németországban egy-egy családnál, hogy mind tökéletesebben elsajátítsák anyanyelvüket, és ottani iskolákban készüljenek fel főiskolai, egyetemi tanulmányaikra…

Mit fűzhet hozzá mindehhez az újságíró? Talán csak annyit: reménykedjünk benne, hogy továbbra is megmarad a kárpátaljai s azon belül a munkácsi, Munkács környéki németség, hogy színesítse vidékünk nemzetiségi palettáját, s őrizze közös múltunk egy darabját.