Milyen nyelvörvényt akar az új kormánytöbbség?

Miután Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa múlt szombaton eltörölte az eddigi Kolesznyicsenko-féle nyelvtörvényt, az egyik legtöbbet vitatott témává lépett elő az országban a nyelvkérdés.

Olaj volt a tűzre, hogy még a jogszabály megsemmisítése előtt, attól függetlenül majd egy tucatnyi „ellentervezetet” nyújtottak be ellenzéki képviselők a parlamentben a szerintük botrányos jogszabály felváltására. Ezek közül Az ukrán mint államnyelv funkcionálásáról és a más nyelvek használatának rendjéről Ukrajnában című, 1233. számú tervezet tárgyalását a parlament napirendjére is tűzte. Az eredetileg még január 10-én benyújtott dokumentum időközben több bizottsági véleményezésen is átesett, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy általános vitára bocsáthatóvá vált. Mivel a tervezetet annak idején a jelenlegi kormánytöbbség három meghatározó frakciójának (Batykivscsina, Udar, Szvoboda) akkor még ellenzéki képviselői közösen nyújtották be, valószínűsíthető, hogy nem holmi szélsőséges, marginális álláspontot tükröz, hanem a pártokét.

Miután január vége felé nyilvánosságra került a jogszabálytervezet végleges szövege, a szakembereknek módjuk nyílt alaposan kielemezni azt, s túlzás nélkül állítható, hogy megállapításaik sokkolóak voltak. Engedtessék meg, hogy az alábbiakban Csernicskó Istvánnak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektor-helyettesének, a téma szakértőjének tanulmánya alapján adjunk szerény ízelítőt abból, milyen alapvető változást hozhat az ukrajnai kisebbségek mindennapjaiban a dokumentum esetleges elfogadása.

Kezdjük azzal, hogy a tervezet bevezetője nemzetállamként határozza meg Ukrajnát, holott a 2001-es népszámlálás adatai szerint nemzetiségi alapon Ukrajna polgárainak 22,18%-a, azaz 10 699 209 fő, anyanyelv szerint viszont 32,47%-a, tehát 15 663 434 személy tartozik a kisebbségiek – nem ukrán nemzetiségűek vagy anyanyelvűek – közé. Figyelemre méltó, hogy az Ukrajna által átvett, elfogadott nemzetközi normákból elsősorban olyan részekre hivatkozik a tervezet, amelyek az államnyelvet helyezik előtérbe. Például a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájából azt emeli ki, hogy „a regionális vagy kisebbségi nyelvek védelme és támogatása nem történhet a hivatalos nyelvek és azok megtanulása szükségességének a hátrányára”.

A törvény a hivatalos többnyelvűség bevezetésére tett próbálkozást az etnikumok közötti ellenségeskedés szításaként, az ország nyelvi alapú megosztásaként, valamint az alkotmányos rend és az állam területi egysége elleni cselekedetként minősíti. Kimondja továbbá, hogy az ukrán nyelv sztenderd normáinak megsértése, vulgáris használata, illetve más nyelvekkel keverése törvény előtti felelősségre vonással jár. Csernicskó ugyanakkor rámutat, hogy szociológiai kutatások szerint Ukrajna lakosságának megközelítőleg 20%-a az ukrán és az orosz nyelv kevert változatát, az ún. szurzsikot használja. Vagyis amennyiben az adott norma törvényerőre emelkedik, az üldöztetés eszközévé válhat. Egyébként a jogszabály céljait tekintve az ukránon kívül valamennyi nyelv – beleértve a nemzeti kisebbségek nyelveit is – idegen nyelvnek minősül.

A tervezet azt írja, az állam a nemzeti kisebbségi és a regionális nyelveket a már idézett Charta, illetve a Nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény alapján védelmezi, a szakértő azonban rámutat, hogy a Charta ratifikálásáról szóló 2003-as ukrán jogszabály még az 1989-es nyelvtörvényhez és az 1992-es kisebbségi törvényhez mérten is jelentősen szűkíti a kárpátaljai magyar közösség nyelvi jogait, többek között az oktatás területén is.

A kisebbségi nyelvek védelmének a jelen tervezetben foglalt lépései akkor lennének alkalmazhatók, ha egy adott területi egység, falu, városi típusú település vagy város területén egy adott nemzeti kisebbség nyelvének vagy valamely regionális nyelvnek a hordozói elérik vagy meghaladják a 30%-os arányt. Összehasonlításképpen: az 1989-es nyelvtörvényben 50%-os arány szerepelt, a 2012-es jogszabályban viszont 10%-os.

A kisebbségi nyelv használatának engedélyezése egy adott településen nem lenne automatikus: a lakosság 30%-nak aláírásával kellene alátámasztani azt az igényt, hogy a helyi önkormányzat használni szeretné az adott kisebbségi nyelvet, élni szeretne a kisebbségi nyelvre vonatkozó jogokkal. Az aláírási ívek alapján a helyi önkormányzatnak a parlamenthez kellene fordulnia, hogy engedélyezze a kisebbségi nyelvre vonatkozó jogok érvényesítését.

„A törvény céljai között szerepel például az, hogy minden állampolgár »megfelelő szinten« ismerje az államnyelvet (milyen szint tekinthető »megfelelőnek«?), betartsa az ukrán helyesírási normákat, és elkerülje az ukrán nyelv vulgarizálódását és más nyelvekkel való keveredését” – írja Csernicskó.

A kisebbségi nyelvek emellett teljesen eltűnhetnek a hivatali és a gazdasági szférából, annak ellenére, hogy ennek jelentős hagyományai vannak Ukrajnában. Előírja a jogszabály az államnyelv ismeretét az állami és önkormányzati szervek munkatársai számára, illetve a nyelvtudás ellenőrzésének szervét is kijelöli.

Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek területén legalább 30% a kisebbségi nyelvet beszélők aránya, és erre parlamenti felhatalmazást kapott az önkormányzat, az óvodai nevelésben az államnyelv mellett a kisebbségi nyelv is lehet a nevelés nyelve. Az iskolai oktatás nyelvére hasonló rendelkezések vonatkoznak, mint az óvodai nevelésre. „Lényeges viszont, hogy az elemi iskolai oktatás (alsó tagozat, 1–4. osztály) nyelve a kisebbségi nyelv, a felső tagozat (5–9. osztály) nyelve a kisebbségi nyelv és az államnyelv, a középiskolai (10–11. osztály) tannyelve viszont már csak az ukrán” – mutat rá Csernicskó.

A szakoktatásban és a felsőoktatásban is hasonló a szabályozás. Az állami felsőoktatási intézmények csak a választható tárgyakat oktathatják nem ukrán nyelven.

Ha az egészségügyi ellátásban az orvos, ápoló stb. nem ismeri a kisebbségi nyelvet, a beteg pedig az ukránt, akkor tolmácsot lehetne igénybe venni, de ezt a betegnek kellene kifizetnie – derül ki a dokumentumból. Hasonló a helyzet a jogsegély, az ügyvédi szolgáltatások terén is.

Ha a településen minimum 30% a kisebbségiek aránya és a parlament megadta az engedélyt a kisebbségi nyelv használatára, a televízió- és rádiótársaságok adásidejük maximum 50%-ában a kisebbségi nyelven is sugározhatnának műsort. A magántévék és -rádiók még az egyenes adásban sugárzott műsoraikat is kötelesek lennének ukránra fordítani – olvasható a tervezetben.

Csak olyan lap, újság (nyomtatott sajtótermék) jelenhetne meg Ukrajnában, amelynek a példányszáma maximum 15%-ban kisebbségi nyelvű (a törvénytervezet terminológiája szerint: idegen nyelvű).

A tervezet úgy rendelkezik, hogy a kisebbségek által hagyományosan lakott régiókban a földrajzi nevek a kisebbség nyelvén is feltüntethetők volnának, de csak az államnyelvi szövegnél kisebb betűméretben. Egyébként a földrajzi neveket az ukrán hangzásuknak megfelelő latin betűs átírásban kellene feltüntetni.

Összességében a tervezet jelentős visszalépés nem csupán a 2012-es, de az 1989-es nyelvtörvényhez képest is, sőt: bizonyos vonatkozásaiban még a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának ukrajnai ratifikálásáról szóló törvény rendelkezéseihez mérten is. Nagymértékben szűkíti a kárpátaljai magyar közösség már meglévő, hagyományosan gyakorolt nyelvi jogait, köztük olyanokat is (mint pl. az anyanyelven folyó általános és középiskolai oktatás jogát), melyek már a szovjet korszakban is léteztek” – summáz Csernicskó István.

Nem véletlen tehát, hogy a tervezet megjelenése sokakat felháborított és megrémített az országban, azaz távolról sem egyedül bennünket, kárpátaljai magyarokat ért kellemetlenül. A keleti és déli régiók oroszajkú lakossága körében, amely amúgy is gyanakvással figyelte az utóbbi idők kijevi eseményeit, e jogszabálytervezet felbukkanása – az eddigi nyelvtörvény eltörlése által felerősítve – olyan felzúdulást váltott ki, ami még a nemzetállami szemüvegtől elvakított ukrán nacionalisták ingerküszöbét is elérte. Az utóbbiak „érzékenységét” a kisebbségi panaszok iránt bizonyára nagyban növelte, hogy az elmúlt napokban már az ország széthullásától is tartaniuk lehetett.

Igyekezvén csillapítani az általános felháborodást, az újdonsült kormánypártok számos olyan gesztust és engedményt tettek az utóbbi napokban, amelyek azt üzenték, hogy az új nyelvi szabályozás a kisebbségek számára is elfogadható lesz. Ismert lembergi értelmiségiek egy csoportja például nyilatkozatában kiegyensúlyozott kulturális és nyelvpolitikát követelt a parlamenttől, a kormánytól és az elnöktől, elsősorban Kelet- és Dél-Ukrajna lakosságának vonatkozásában. „Tiszteletben kell tartanunk kelet és dél lakóinak kulturális és nyelvi igényeit, hogy ne érezzék magukat idegeneknek Ukrajnában. Egy alapvetően új minőségű Ukrajnát kell felmutatnunk, amely nem fogja állampolgárait mesterségesen különböző „minőségűekre” osztani. Ne engedjük a politikai szélsőségeknek, hogy a vérrel spekuláljanak, igyekezvén megsemmisíteni államunk területi egységét!” – áll a nyilatkozatban, amely magáért beszél.

A fenti idézetből is kiérezni, hogy a nemzeti beállítottságú ukránság ebben a helyzetben mindenekelőtt azért ütött meg békülékenyebb hangot, hogy lohassza a szeparatizmust, s nem azért, mert szeretné egyszer s mindenkorra példamutató módon rendezni a kisebbségek helyzetét. Ha valóban a rendezés lett volna a szándékuk, eleve nem nyújtják be az akkor még ellenzéki képviselők az ominózus 1233. számú törvénytervezetet. Az a körülmény, hogy a témában megszólalók legtöbbször nem általában a kisebbségeket, hanem mindenekelőtt kelet és dél (oroszajkú) lakosságát emlegetik, egyértelműen mutatja, hogy amint az általuk gyűlölt eddigi nyelvtörvény alapvetően az oroszok nyelvi jogainak rendezését szolgálta, úgy várhatóan a most meghirdetett újraszabályozás is elsősorban az oroszokra koncentrál majd az esetleges engedmények tekintetében, a többi kisebbséget értelemszerűen a háttérbe szorítva.

A napokban az államfői feladatokat is ellátó Oleg Turcsinov ukrán parlamenti elnök új nyelvtörvény kidolgozására adott utasítást a törvényhozásban. A Legfelsőbb Tanács plenáris ülésén Irina Herascsenko, az Udar képviselője kérte, hogy a jogszabály tervezetének előkészítésére rendeljék el munkacsoport létrehozását, amelyben a szakértők mellett képviseltetné magát valamennyi parlamenti frakció és képviselői csoport is. A házelnök azt ígérte képviselőkkel találkozva, hogy „Az új törvény »A nyelvről«, amelyet mielőbb ki kell dolgozni, az előzővel ellentétben teljességgel kiegyensúlyozott lesz”, „abban figyelembe veszik Kelet- és Nyugat-Ukrajna, minden etnikai csoport és nemzeti kisebbség érdekeit”.

Óvatosságra int azonban, hogy információink szerint az ominózus 1233. számú törvénytervezetet még mindig nem vonták vissza benyújtói. Holott egy ilyen gesztus hitelesíthetné csak igazán a törvényalkotók elkötelezettségét a kiegyensúlyozottabb jogi szabályozás mellett, hiszen az ismertetett dokumentum még alapul sem szolgálhat egy valóban előremutató nyelvtörvény megalkotásához.