Al Ghaoui Hesna: „Személyesen érint a térség tragédiája”

Saját kórházak és iskolák, több tucat borbély és fodrászat, játéktermek, imaházak, és egy hosszú bevásárló utca: Zaatari, ha város lenne, Jordánia negyedik legnagyobb városa lehetne. De Zaatari nem város. Lakói ugyanis a szomszédos, háború dúlta Szíriából menekültek a sivatagos jordán határvidékre, ahol a nemzetközi szervezeteknek hála először egy kisebb sátortáborban találtak menedéket. Amely azonban a hónapok elteltével kész, város méretű településsé nőtte ki magát. De vajon hogyan működik a világ második legnagyobb menekülttábora? Milyen út vezetett idáig – táborbeli maffiákkal, elégedetlen tömegek tüntetéseivel és persze rengeteg megfeszített munkával kikövezve? Egyáltalán milyen szempontok szerint kell megtervezni egy százezres nagyságú átmeneti települést, és azt hogyan alakítják a lakói kész, lüktető várossá? Erről mesél Al Ghaoui Hesnának a Bábel legújabb epizódjában a hatalmas menekülttábor legendás vezetője, Kilian Kleinschmidt.

– Kristálytisztán emlékszem a napra, amikor először megérkeztem Zaatariba. Már az első pillanatban azt éreztem, hogy talán rossz döntést hoztam – idézi fel missziójának első napjait Kleinschmidt, aki eleinte szó szerint félt a táboron egyedül végig menni. A hangulat ugyanis olyan feszült volt egyrészt az akkori életkörülmények és áramkimaradások, másrészt a szíriai háború közelsége miatt, hogy az emberek gyakran megdobálták a humanitárius szervezet dolgozóit. – Az emberek leginkább azt nehezményezték, hogy a nemzetközi közösség szinte semmit sem tett a szíriai konfliktus kapcsán. Ezt egyébként a mai napig így érzik, és katonai beavatkozást sürgetnének, a szíriai kormány megdöntését. Persze vannak más okai is annak, hogy annyi feszültség van itt az emberekben, ezek elszenvedett traumákhoz, emberi tragédiákhoz köthető történetek, és biztos, hogy az is szerepet játszik, hogy a tábori háztartásoknak több mint a felét nő vezeti. Egyszerűen azért, mert a férfiak nincsenek itt velük. Ez állandó idegességet szül, egyfolytában aggódnak a Szíriában maradt családtagok és a szomszédban dúló háború miatt, amelyet tisztán áthallani a táborba is. Hiszen 12 kilométerre vagyunk onnan, ahol a harcok folynak, éjjelente a fényeit is látni.

A Bábel stábja januárban járt a világ második legnagyobb menekülttáborában. – Meglepő és egyben megrázó is volt ott forgatni, hiszen édesapám szíriai, ezért engem személyesen is érint a térség tragédiája – idézi fel az ott töltött napokat Al Ghaoui Hesna. – De ebben a riportban most nem elsősorban az ott élők történeteire fókuszáltunk, hanem azt próbáltuk bemutatni, hogy egyáltalán mit jelent az, hogy menekülttábor, hogyan működik egy ilyen település, amelyről rengeteget hallunk a hírekben, mégis, szerintem az emberek nagy részének fogalma sincs arról, hogy milyen körülmények között élnek a családok egy ilyen táborban, amely mára megdöbbentően kiépült és tényleg úgy funkcionál, mint egy kész város. De a szíriaiak közül, akikkel beszélgettünk, soha, senki nem használta ezt a szót, hogy „város” – ez ugyanis a véglegességet sugallja. Márpedig ők soha nem adják fel a reményt a hazatérésre.