Homoki Bálint: van kiút a zsákutcából
A munkanélküliség és a bizonytalan jövő számos fiatalt próbatétel elé állít, ám azok, akik hajlandóak elfogadni az élet kihívását, és „felveszik az odadobott kesztyűt”, találékonyság és kitartás révén megtalálhatják boldogulásukat és életcéljukat. A 23 éves, nagymuzsalyi Homoki Bálint a középiskolai érettségit követően négy évig Mizshirján, valamint Huszton tanult erdésznek, sokáig alkalmi munkákból próbált megélni, majd tragikus körülmények között elveszítette szeretett édesapját. Ám a fiatalember nem tört meg, úgy döntött, változtat a szürke hétköznapokon, és a vőfélykedés mellett teszi le voksát.
Vidnyánszky Éva nagymuzsalyi Ficseri Gyermekstúdiójának egykori tanítványa elmeséli, hogy egy régi ötletet „aktualizált”, amikor elhatározta: vőfélykedni fog. „Alapvetően vidám természetű ember vagyok, szeretem a kultúrát és a dalt, és – bizonyára ezt látva – számos ismerősöm viccesen megjegyezte, hogy igencsak testhezálló lenne nekem egy ilyen munka. Eleinte én is mulatságosan fogtam fel, de a későbbiekben komolyabban is elgondolkoztam a dolgon, majd egy nagyon jó barátom unszolására úgy döntöttem, megpróbálom.”
Bálint elmondja, hogy ebben a munkahelyi elhelyezkedés kilátástalansága, valamint a „közösségi hiány” is inspirálta. „A szülőfalumban, Nagymuzsalyban sokáig nem volt vőfély: a fiataloknak, ha házasságot kötöttek, és tradicionális, falusi jellegű, mulatós lakodalomra vágytak, Badalóból, Benéből vagy más, távolabbi falvakból kellett vőfélyt fogadniuk. Mivel szerencsére szép számmal van a falunkban esküvő, remélhettem, hogy időnként lesz munkám.”
Ám addig még el kellett telnie bizonyos időnek, és fel is kellett készülni a feladatra. „A leghíresebb vőfélyek több évtizeden keresztül alapozzák meg gyakorlatukat: sok családban apáról fiúra hagyományozódik a lakodalmas, verses rigmusú „szertartások” lebonyolításának titka. Nekem a barátaim segítettek az indulásban: különösen hálás vagyok Holozsi Imre benei vőfélynek, valamint Ferenci Attilának, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színészének, aki a színészi szakma mellett vőfélyként is tevékenykedik. Hasznos tanácsokat kaptam tőlük: többek között azt javasolták, hogy járjak az általuk, valamint más vőfélyek által bonyolított lakodalmakba, és figyeljem meg az alkalmak menetét. Így is tettem. Verses lakodalmi rigmusokat a nagypapám régi noteszéből és ismerőseim nagyszüleitől sikerült szereznem. Egy barátom pedig nagylelkű volt, és kölcsönadott számomra egy nagyon szép férfi népi öltözetet. Vagy húsz lakodalmat látogattam végig, „magolgattam” a látottakat, végül a gyakorlatban is kipróbálhattam a megszerzett ismereteket. Ferenci Attila barátom ugyanis nagylelkűen átengedte nekem egyik lakodalmi felkérését, így tavaly októberben az ungvári járási Ráton hivatalosan is átestem a „vőfély-tűzkeresztségen.” „Nagyvőfélyi” feladat keretében, vagyis a lánykikéréstől a reggelig tartó mulatságig kellett vőfélykednem. A későbbiekben Holozsi Imre is teremtett számomra lehetőséget, majd a fokozatosan kialakuló ismertség révén már lettek önálló meghívásaim is. Hát így indultam.”
„Az olyan, Kárpátalja-szerte ismert nagyvőfélyek mellett, mint pl. a szalókai Bacskai Béla, a kezdők igencsak kis halnak számítanak – mondja Bálint –, ám saját tapasztalataim alapján nekünk is lehet érvényesülni. Kárpátaljai viszonylatban aránylag kevés a vőfély, ezért mindenkinek jut munka. Természetesen egy híresebb vőfélyt többen keresnek és jobban meg is fizetnek, de a kezdők sem mondhatják, hogy éhen halnak. A fizetséget az ifjú pár és a násznép által támasztott elvárások határozzák meg. Az eddigi meghívásaim alapján el lehet mondani: igény van a szakmára, és ez biztató a jövőre nézve.”
A nagymuzsalyi vőfélyt a legtöbben Facebook-oldalán keresik meg, de saját internetes oldalt is létrehozott. Úgy érzi, megtalálta a hivatását. Idén részt kíván venni a Kárpátaljai Vőfélytalálkozón, ahol a szakma „öregjeitől” kér majd további hasznos tanácsokat a jövőre nézve.
Bálint története azért is tanulságos, mert szemlélteti a fiatalok felé azt: van kiút a zsákutcából.