Város a Latorca mentén
A Keleti-Beszkideknek az Alföld végtelen rónaságából hirtelen kiemelkedő, ezer méteres magasságokba tornyosuló, a júliusi napfényben kéken tündöklő hegyvonulata pompás hátterül szolgál a Verecke felől a Latorca völgyében alákanyargó, nemzetközi jelentőségű főútvonal mentén, a hegy- és a sík vidék találkozásánál fekvő kárpátaljai nagyváros, Munkács számára. Trianon előtt még magyar többségű település volt, ám a csehszlovák, majd a szovjet elszlávosító politika „eredményeként” 85 ezer főt számláló lakosságából ma már csak közel hétezren vallják magukat magyaroknak.
Munkács – munkás
A település – a hagyomány szerint – onnan kapta a nevét, hogy a 895-ben a Vereckei-hágón átkelt honfoglaló magyar fősereg, az emberek és az állatok számára egyaránt megerőltető hegyi terepen haladva, „munkás (vagyis nehéz) úton” érte el a Kárpátok délnyugati lábát, s a „munkás” közszóból származik a Munkács városnév. Ám jóllehet, a terület a honfoglalás idején lakatlannak számított, korábban több helység is létezett a határában. A Kis-hegyen és a Galis-hegyen újkőkori, míg a Tupcsa-hegyen kora vaskori település nyomaira bukkantak, mely utóbbinak a lakói földsáncot is emeltek házaik védelmére, a Galis- és a Lovácska-hegy között pedig, a vaskor későbbi szakaszában, kelta falu élte a maga mindennapjait.
A környező síkságból meredeken kiemelkedő várhegyen már az Árpád-kor elején várat emeltek – első említése 1063-ból származik –, mely kezdetben egyetlen, jókora lakótoronyból állt, míg az erősség mellett megszülető városról – Muncas néven – legkorábban egy 1138-as keltezésű oklevélben olvashatunk. A vár 1086-ban esett át a „tűzkeresztségen”, amikor az Etelközből betörő besenyők öt napon át ostromolták, ám bevenni nem tudták, ahogy Batu kán mongol-tatár hadai sem boldogultak a masszív kőfalakkal. 1396-ban Zsigmond király a litván származású Korjatovics Tódor podóliai hercegnek adományozta az erősséget, a XV. század derekától pedig több mint fél évszázadon át a Hunyadiak uralták s építették tovább a várat, melyet – a következő évszázad sűrű tulajdonosváltásait követően – 1635-től 1711-ig a Rákócziak birtokoltak. I. Rákóczi Ferenc özvegye, a „kuruc király”, Thököly Imre felesége, Zrínyi Ilona – második férje Habsburg-ellenes, törökbarát felvidéki fejedelemségének összeomlásakor – 1685-től, majd’ három éven át, férfiak becsületére váló bátorsággal védte az erődítményt a túlerőben lévő császári csapatok ellenében, s csak az élelmiszerkészletek kimerülése miatt adta azt fel 1688 januárjában.
A bukást követően a századfordulóig ismét börtön működött az évszázados falak között, a XX. század jelentős részében pedig csehszlovák, majd szovjet laktanya, később szakiskola kapott helyet a pusztulásnak induló várban, melyben viszont az utóbbi időkben komoly restaurációs munkálatokra került sor, s ma múzeumként fogadja a látogatókat.
A fontos kereskedelmi út mentén fekvő város már az 1100-as években, III. Béla uralkodása idején gyors fejlődésnek indult, 1427-ben vásártartási jogot kapott, míg a XIV. század elején pompás gótikus szentegyház épült benne, melynek hajója viszont később tönkrement, s csak a szentélye maradt meg, ez a jelenlegi Szent József-kápolna. Az új, eklektikus stílusú római katolikus templom 1904 és 1905 folyamán került tető alá, 2002-ben pedig székesegyházi rangot kapott. A XVII. században húzták fel a Rákócziak városi rezidenciájának, az ún. „Fejér-háznak” a falait, a kastély s az egész hatalmas munkácsi uradalom későbbi tulajdonosai, a Schönborn grófok pedig az 1700-as években jelentős mértékben kibővítették az egykori úri lakot, melynek falán 1911-ben Rákóczi-emléktáblát lepleztek le (jelenleg művészeti iskola működik az épületben). S ugyancsak a barokk jegyében építették fel – 1766 és 1772 között – a város közelében a XV. században megalapított csernekhegyi bazilita Szent Miklós-kolostor jelenlegi otthonát is.
Munkács híres szülöttje volt – többek között – Munkácsy Mihály, a magyar festészet egyik legnagyobb alakja, Csortos Gyula színművész, Sáfáry László költő, illetve Matl Péter szobrász, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának a tagja, s 1855-től haláláig itt élt Lehoczky Tivadar régész, történész.
A könyvtártól az emlékművekig
– A munkácsi lokálpatrióták mindig a „cselekvő hazafiság” útját követték, akik tetteikkel, kiállásukkal szolgálták városukat és a magyarságot. Annak idején a KMKSZ Munkácsi Alapszervezete is az elsők között, még 1989-ben jött létre, s jelenleg az egyik legnépesebb: két és félezer tagból áll – mutatja be a szervezetet Gajdos Olga elnök. – Már megszületésünk évében, december 26-án megnyitottuk a Zrínyi Ilona Könyvtárat, Ukrajna egyetlen, kizárólag magyar kiadványokból álló tékáját, mely 25 ezer kötetből áll, s igen értékes könyvekkel is rendelkezik. Sajnos, az otthonunk egy régi épület, ezért kénytelenek vagyunk állandóan javítgatni azt, ám szerencsére tavaly, a Szülőföld Alaphoz benyújtott pályázatunk eredményeként részleges felújítást sikerült végeznünk rajta, az idén pedig – ugyanebből a célból – a Bethlen Gábor Alapítványhoz nyújtottunk be pályázatot.
Ugyancsak 1989-ben nyitottuk meg a magyar óvodát, mely jelenleg 12 csoporttal működik. Három évvel később, a Rákóczi–Schönborn-kastély udvarán emlékművet állítottunk a sztálini lágerekben elpusztított helybeli magyar és német polgárok tiszteletére, s mivel a deportáltak első csoportját november 18-án indították el Szolyva felé, ezért a november 18-hoz legközelebb eső vasárnapon, a római katolikus és a református egyházközséggel együtt, minden évben lerójuk kegyeletünket az áldozatok emléke előtt. 2010-ben, a Magyar Külügyminisztérium támogatásával, Matl Péter szobrászművésszel felújíttattuk a podheringi csata emlékművét, melyen – 1991 óta – már háromszor állítottuk vissza a vandál kezek által újra és újra megrongált márványtáblát, s március 15-én, a történelmi egyházakkal, valamint a Kárpáti Ruszinok Társaságával együtt itt emlékezünk meg az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcról. Emléktáblát állítottunk Lehoczky Tivadarnak, Sáfáry Lászlónak, illetve az 1916-tól 1921-ig a Munkácsi Tanítóképzőben oktató Erdélyi Bélának, az egyik legnevesebb kárpátaljai magyar festőművésznek. Idén, június 29-én pedig végre megkaptuk a városi tanács engedélyét, hogy helyreállítsuk az első világháborúban elesett helybeli magyar katonák tiszteletére emelt, ám a szovjethatalom által megrongált, a város kamjankai temetőjében álló hősi emlékművet, melyen elhelyezzük majd az első és a második világégésben életüket vesztett katonák emléktábláját is.
A magyar iskola élete
– Az idén 11 diák fejezte be a II. Rákóczi Ferenc Középiskolát, s mindegyikük emelt szintű érettségi vizsgát tett, ám az eredményekről csak a napokban fognak értesülni – tájékoztat Schink István iskolaigazgató. – Összehasonlításképpen jegyezném meg, hogy a 2009–2010-es tanév 23 ballagója közül a végzősök fele jelentkezett az emelt szintű érettségire, s ők mindannyian sikerrel vették az akadályt. Szeptemberben pedig reményeink szerint két első osztályt nyitunk, a mai napig 36 szülő kérvényezte, hogy tanintézetünkbe akarja beíratni a gyermekét. Az elmúlt tanévben iskolánk csapata második lett a Dabasi Nemzetközi Történelmi Vetélkedőn, melyen 14 oktatási intézmény vett részt az anyaországból, Erdélyből, a Felvidékről, a Délvidékről, valamint mi, egyedüliként, Kárpátaljáról. Az ugyancsak Magyarországon megrendezett Zrínyi Ilona Nemzetközi Matematikaverseny kárpátaljai fordulóját tanintézetünk diákja, Popovics Bence nyerte meg, s ő képviselte vidékünket a budapesti döntőben. Huszadik alkalommal tartottuk meg a Nemzetközi Bolyai János Matematikaversenyt, a megyei tanulmányi vetélkedőkön pedig szép eredményeket értünk el ukrán, illetve német nyelvből. A sportversenyekről sem tértünk haza sikerek nélkül, a Dragobráti Sítelepen lebonyolított országos alpesi síversenyen a saját korcsoportjában második lett a 9. osztályos Hripta Marina, illetve a harmadikos Legeza Dorottya Ella, míg a Bukoveli Síközpontban megrendezett országos freestyle-versenyen a kilencedik osztályosok között ugyancsak Hripta Marina szerezte meg az előkelő második helyet.
A mögöttünk hagyott tanévben, a KMKSZ megyei vezetésének a segítségével, részlegesen felújítottuk a tanintézet régi épületét, újra cseréltük a bejárati kaput, s nagy segítséget kaptunk a szervezettől az alsó osztályok újrapadlózásához is. A közeljövőben pedig szeretnénk felújítani az iskola illemhelyét és mosdóját. Arra törekszünk, hogy egy kívül-belül megújult tanintézetben oktassuk, neveljük diákjainkat.
Hitélet – kisebbségben
A Caritas helyi szervezete szegénykonyhát tart fent, ahol naponta ebédet főznek 80 elesett személy számára, s hetente kétszer ruhát is osztanak. Karácsony és húsvét előtt egyaránt mintegy 150 élelmiszercsomaggal segítik a rászorulókat, s rendszeresen látogatják a Munkácsi Árvaházat, foglalkoznak a szeretetre vágyó kicsinyekkel, Mikulás-nap és karácsony előtt pedig ajándékokkal lepik meg őket. Egy, az egyházközségünkhöz tartozó házaspár pedig – 2000 óta – családi típusú gyermekotthont működtet, s a négy saját gyermekük mellett nyolc árvát is nevelnek. Van ezenkívül egy ún. Hit és fény csoportunk, ennek tagjai azokat a családokat keresik fel, melyekben fogyatékos gyermekek is nevelkednek, elbeszélgetnek a szülőkkel, és arra tanítják őket, hogy Isten szemében a fogyatékosok éppen olyan értékesek, mint az egészségesek, az előbbieket éppúgy lehet és kell szeretni, mint az utóbbiakat.
– A Munkácsi Református Gyülekezet ezer lelket számlál, évente 4-5 keresztelőt, ugyanennyi esküvőt tartunk, és sajnos, 14-15 temetésre kerül sor – mutatja be az egyházközséget Taracközi Gerzson tiszteletes. – A házasságok mintegy fele magyar–ukrán vegyes házasság, s az ezekben nevelkedő gyermekek között akadnak, akik odahaza nem tanulják meg a nyelvünket, ezért magyar nyelvtanfolyamokat szeretnénk szervezni a számukra. Most mérjük fel, van-e igény ilyen tanfolyamra. A két vallástanárunk jelenleg 100 gyermekkel foglalkozik, az idősebbekkel a gyülekezeti házban, a kisebbekkel a különböző városi iskolákban, lévén, hogy vannak magyar szülők, akik az anyanyelvű középiskola helyett ukrán nyelvű tanintézetekbe járatják a gyermekeiket, de a hitoktatás keretében, az egyháztörténet elsajátíttatása során bizonyos fokig őket is megismertetjük nemzetünk történelmével, mely szorosan kapcsolódik a magyar református egyház történetéhez.
A parókiánkat nem kaptuk vissza, mivel az egykori paplakot privatizálták, de részben az egyházközség gyűjtéséből, a Magyar Református Egyháztól és a Kárpátaljai Református Egyházkerülettől kapott kamatmentes hitelből, részben a Szülőföld Alaphoz benyújtott sikeres pályázatunk eredményeként tudtunk vásárolni egy épületet a templomunk mellett, melyben parókiát, lelkészlakot alakítottunk ki.
A Dorcas Segélyszervezet, valamint a Kárpátaljai Református Egyház diakóniai osztálya támogatásával a legnagyobb egyházi ünnepek, karácsony, húsvét és pünkösd előtt, a rendelkezésünkre álló forrásoktól függően, élelmiszercsomagokat ajándékozunk a gyülekezet 20–100, leginkább rászoruló tagjának. Németországi támogatóink, évente egyszer, főleg ruhaneműt tartalmazó segélyszállítmányt juttatnak el hozzánk, emellett pénzgyűjtést szerveztek a 150 éves orgonánk felújítására, s egy ugyancsak Németországból érkezett orgonaépítő mester javította meg az öreg hangszert.
Természetesen részt veszünk az egyházkerület által szervezett segélyakciókban, s így pl. évente kétszer a Nagyberegi Református Líceum támogatására helyezzük ki a perselyeket.
Lajos Mihály
Kárpátalja