Kísértésben

Az ő urának felesége Józsefre veté a szemeit, és monda: Hálj velem. Ő azonban vonakodék, s monda az ő ura feleségének: Ímé az én uramnak énmellettem semmi gondja nincs az ő háza dolgaira, és amije van, az én kezemre bízá.

Senki nincs nagyobb nálamnál az ő házában; és tőlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném el hát ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen? És lőn, hogy az asszony minden nap azt mondogatá Józsefnek, de ő nem hallgata reá. 

A szép főúri ház világában megjelenik a kígyó. Egy szép kígyó méghozzá, aki merész ajánlatot tesz a rabszolgának, és szemérmetlenül támad. A Gonosz nem hagy gondolkodni: „Akarom, add ide azonnal Keresztelő János fejét.” Akit a Kísértő le akar győzni, attól elveszi az időt. Akit pedig Isten meg akar áldani, annak időt ad – „adtam néki időt, hogy megtérjen”. S aki időt nyer, az életet nyer.

József ellenáll – nem fontolgatja egy percig se, hogy igent vagy nemet mondjon. Aki játszik a bűnnel, azzal később a bűn fog játszani; úgy furakszik be az életünkbe, mint a beduin sátrába a teve: először arra kéri a gazdáját, hogy beléphessen az egyik lábával a sátorba, aztán a másikkal is, később a nyakát is benyújtja, majd a hátát is begyömöszöli, végül már az egész teve bent van a sátorban, és egy jól irányzott rúgással kipenderíti a beduint: „Nem férek el tőled, mars ki innét!” Előbb jön a nem. És csak azután indokolja meg József: nem élhet vissza Potifár bizalmával. Aki önmagáért küzd, az felelősséggel harcol a másikért is. De József végső érve ez: „Hogyan vétkezném az Isten ellen?” Isten ellen vétkezni – ez a nagy gonoszság. Csak az Isten félelme tud nemet mondani a kísértésnek. József elfut – nemcsak valakitől, hanem Valakihez. Menekülése nem gyávaság, hanem hősies tett. Jobb elfutni, mint kihívónak lenni – „Na, hol az a Sátán, hadd adjak neki…” Így nyert életet ő és egész szülőháza.