Száz éve történt: frontáttörés Gorlicénél

1915. május 2-ának hajnalán történt…

A lassan egy éve tartó I. világháború galíciai hadszínterén, az akkor az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Dél-Lengyelországban a láthatár fölé emelkedő nap fényében fürdött az ébredő táj. Azután pontban hat órakor a Ropica Ruska, Gorlice, Staszkowka, Rzepenik közötti szakaszon eldördültek a 11. (német és osztrák-magyar) hadsereg nehézfegyverei. Az addig példátlan erejű tüzérségi támadás során 700 ágyú és aknavető négy órán keresztül zúdított folyamatos tüzet az orosz állásokra, majd támadásba lendült a német és osztrák-magyar gyalogság, hogy áttörve az ellenséges frontot, keletre űzze a Magyarországot elözönléssel fenyegető cári csapatokat. Megkezdődött a gorlicei áttörés, az I. világháború egyik legjelentősebb ütközete…

Miután 1914 nyarán kitört a háború, a központi hatalmak hadvezetése úgy tervezte, hogy előbb elsöprő német támadással döntő győzelmet aratnak Franciaország és az oda átdobott brit expedíciós haderő fölött, miközben az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai feltartóztatják a várhatóan lassan mozgósított orosz egységeket. Majd a remélt gyors nyugati győzelem után keletre átvezényelt német seregek – az osztrák-magyar erőkkel együtt – térdre kényszerítik a cári birodalmat. 1914 szeptemberében azonban a francia-angol csapatok a marne-i csatában megállították a németeket, az oroszok pedig a vártnál gyorsabban mozgósították egységeiket, és már augusztusban behatoltak Kelet-Poroszországba, valamint az akkor az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Galíciába, melynek kisebbik, nyugati része ma Lengyelországé, nagyobbik, keleti hányada pedig Ukrajnáé.
Kelet-Poroszországban a németek felmorzsolták a betörő cári hadakat, ám Galíciában az orosz Délnyugati Front négy hadserege – Ivanov vezérezredes irányítása alatt – súlyos vereséget mért a Monarchia csapataira, elfoglalták Lemberget, s ostrom alá vették a túlnyomórészt magyar katonák által védett hatalmas przemysli erődítményt. Az erősség felmentésére tett kísérletek véres vereségekbe torkolltak, a front elérte a Kárpátokat, 1914 és 1915 fordulóján, majd 1915 tavaszán pedig már a hegységben tombolt a harc, s csak a magyar honvédség elszánt küzdelmének köszönhetően nem zúdult le az Alföldre a cári haderő. (A Monarchiában a közös osztrák-magyar hadsereg mellett különálló magyar honvédség és osztrák landwehr – amolyan osztrák honvédség – is működött).
1915. március 22-én azonban elesett a féléven át hősiesen védett Przemysl, s ugyanebben a hónapban a cári hadak már Máramaros vármegyében jártak. Félő volt, hogy a Monarchia nem tud ellenállni az orosz nyomásnak, és az ellenséges csapatok behatolnak Magyarország belső területeire. A német vezérkari főnök, Falkenhayn keletre vezényelt egy nyolc gyaloghadosztályból álló, erős tüzérséggel megerősített haderőt, melyet Franz Conrad von Hötzendorf, a Monarchia vezérkari főnöke két osztrák-magyar gyalog-, valamint egy lovashadosztállyal egészített ki. Így létrehozták a 11. szövetséges sereget, s azt August von Mackensen német tábornok vezénylete alá rendelték. Hötzendorf Gorlicét jelölte ki az áttörés helyszínéül, ahol az orosz front szinte derékszögben déliből nyugati irányba csapott át. A tervezett támadás fő erejét a 11. hadsereg képezte, melynek balszárnyán a József Ferdinánd főherceg által irányított 4. osztrák-magyar hadseregnek, jobbszárnyán pedig a Svetozar Borojevic tábornok alá tartozó 3. osztrák-magyar hadseregnek kellett támadnia.
Az orosz hírszerzés mit sem tudott a készülő offenzíváról, a cári haderő újabb, nagyarányú támadást tervezett a Kárpátokban, és Mezőlaborc térségében vonták össze erőiket. Ennek ellenére a gorlicei frontszakaszt is jól megerősítették, teraszosan egymás fölé magasodó állásrendszereket építettek ki, a védelem kulcspontját, a Putski-magaslatot úgy megerősítették, hogy nemes egyszerűséggel bevehetetlennek minősítették, Radtko-Dmitrijevics cári vezérezredes itt állomásozó, hét hadtestből álló 3. orosz hadserege pedig komoly erőt képviselt. Ám az ellenséges csapatokat mindezek ellenére meglepte, és szinte megdermesztette a május 2-ai, döbbenetes erejű tüzérségi előkészítés, mely után a 11. és a 4. hadsereg csapatai – ék alakban támadva – áttörték az első orosz állásokat, és 16 kilométer mélyen behatoltak a cári védelembe. Sikerüket elősegítette, hogy a VI. osztrák-magyar hadtest elsöprő rohammal elfoglalta a „bevehetetlennek” ítélt Putski-magaslatot. A fergeteges roham szétzilálta az orosz 3. hadsereget, melyben kitört a pánik. A megvert csapatok rendezetlenül menekültek kelet felé, s egész ezredek adták meg magukat.
Másnap Borojevic tábornok is támadásba lendült, megakadályozva, hogy friss cári csapatok siethessenek a szétvert 3. hadsereg megsegítésére. Május 4-én a második orosz védőövön, ezen a 15-20 kilométer mélységű, megerősített állásrendszeren, majd a mögötte kiépített harmadik védőövön is áttörtek a lendületbe jött német és osztrák-magyar csapatok, befejezve a frontáttörést, melynek eredményeként az egész kárpáti orosz front megingott. Ivanov vezérezredes visszavonta erőit a Visztulába torkolló San folyó északi és keleti partjára, miközben május 9-én Böhm-Ermolli tábornok 2. osztrák-magyar hadserege is támadásba lendült, kisöpörve a cári erőket a Kárpátokból.
Június 2-án a körülzárt Przemysl falaira kitűzték a fehér zászlót, az erősség visszafoglalása pedig lehetőséget teremtett a Lemberg elleni támadásra. Ivanov a galíciai főváros védelmére vonta össze erőit. Arcvonala közepét kissé visszavonta, a rendbe szedett 3., valamint az erős 8. orosz hadsereg pedig a San alsó szakaszánál építette ki állásait. A szövetséges támadás fő erejét ismét Mackensen hadserege képezte, mely József Ferdinánd főherceg csapataival együtt észak felől átkarolta a várost, míg Böhm-Ermolli főleg magyar csapatokból álló hadserege közvetlenül a város felé tört előre. Rava-Russzkajánál a német tábornok áttörte az orosz frontot, s június 22-én a német-osztrák-magyar egységek bevonultak Lembergbe.
A szövetséges erők ezt követően általános támadásba lendültek Lengyelország egész területén, sőt Litvániában is. Az oroszok elvesztették Varsót, Lublint, a németek elfoglalták Vilniust, az 1. és a 4. osztrák-magyar hadsereg bevette Luck, Dubno és Breszt-Litovszk erődjét. A cári erők lényegében kiszorultak Lengyelországból, s bár az 1916-os orosz Bruszilov-offenzíva jelentős sikereket hozott, a cári csapatok az I. világháború egész további részében nem tudták már fenyegetni Németország és Ausztria-Magyarország területeit.

Újfalussy Géza
Kárpátalja.ma