Kalazanci Szent József áldozópap

A piarista rend alapítójára emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 25-én.

Kalazanci József (José Calasanz) 1557-ben született észak-spanyolországi nemesi családban. Már iskolás korában „a kis szent’”-nek nevezték. 1583-ban szentelték pappá. Néhány évig káplán volt az urgeli egyházmegyében, ezután püspöke megtette az egyházmegye trempei részének helynökévé, majd munkáját és lelkületét megtapasztalva általános helynökké nevezte ki. Úgy tűnt, József pályája zavartalanul ível fölfelé, ő azonban a szíve mélyén érezte, hogy Isten másra hívta. Ezért 1592-ben lemondott állásáról, atyjától örökölt tekintélyes vagyonát eladta, árát szétosztotta a szegények között, majd Rómába költözött.

Öt éven át egykori egyetemista társa házában lakott. Minden éjjel felkelt és még pirkadat előtt végigjárta a hét főtemplomot. Ahol csak tudott, segített a szegényeken és a betegeken. Hamarosan felfigyelt rá, milyen sok gyerek csavarog otthontalanul és magára hagyottan Róma utcáin. Senki nem törődött velük.

Az iskolázás akkoriban költséges volt. Józsefet pedig egyre inkább az a kérdés foglalkoztatta, hogyan lehetne ezeket a szegény gyermekeket rendszeres, mindennapos iskolához segíteni. Először a római plébánosokhoz fordult, és kérte, engedjék meg, hogy ezek a szegények is járhassanak a plébániai iskolába. A plébánosok nem zárkóztak el, csak azt kérték, hogy ennek fejében a város emelje meg az iskolák számára nyújtott támogatás összegét. Ezt a városi tanács, a szenátus elutasította. Ekkor József a szerzeteseknél zörgetett tervével. Előbb a jezsuitákat, majd a domonkosokat kereste fel, de mindkét rendtől azt a választ kapta, hogy már túl vannak terhelve meglévő feladataikkal is, egy ilyen újabb vállalkozásban nem tudnak érdemleges segítséget nyújtani.

József ekkor belátta, hogy nincs más út, neki magának kell megoldást találnia. Don Antonio Brendani, a Szent Dorottya-templom plébánosa rendelkezésére bocsátott két termet, s megígérte, hogy maga is segíteni fog a tanításban. Még két pap csatlakozott hozzájuk, így négy „tanerővel”, 1597 novemberében megnyílt a szegény gyermekek ingyenes iskolája. Ez volt Európa első ingyenes népiskolája. Később a scholae piae, (kegyes iskola) nevet kapta, mert alapítvány híján alamizsnából tartották fönn.

Néhány hét elteltével már száz gyermek szorongott a két teremben, és a számuk egyre csak nőtt. Így Józsefnek hamarosan több papot is segítségül kellett hívnia a tanításhoz. Két év múlva már egy egész házat béreltek. Ekkor József elbúcsúzott addigi vendéglátójától, és a többi tanítóval az új épületbe költözött, ahol az ő irányítása mellett a tanító atyák közösségi életet éltek.

Újabb két év alatt a növendékek száma hétszázra nőtt, ezért 1602- ben a termek számát ismét növelni kellett. Mikor az iskola udvarán harangtornyot állítottak és feltették a harangot, József leesett a létráról és eltörött a lába. A törés rosszul forrt össze, ennek következtében haláláig fájdalommal élt és sántított. De a testi fájdalom semmi volt ahhoz képest, amit lélekben kellett elszenvednie élete második felében.

Az iskola jó híre annyira terjedt, hogy módos családok is kezdték odajáratni a fiaikat. Emiatt más iskolák vezetői féltékennyé lettek, irigykedni kezdtek a Józsefre és társaira. Az intézetet megrágalmazták a pápánál, aki váratlanul két bíborost küldött ki ellenőrzésre. A vádak alaptalansága hamarosan kiderült, s az eredmény épp az ellenkezője lett, mint szerették volna a rágalmazók: VIII. Kelemen pápa személyes oltalmáról biztosította az intézetet. Néhány évvel később az eset ugyanúgy megismétlődött V. Pál pápával, de akkor az eredmény úgy módosult, hogy a pápa megduplázta az addigi évi támogatás összegét.

1611-ben József iskolájában már ezer növendék tanult. Nem sokkal később Rómán kívül is egymás után nyíltak iskolák nemcsak Itáliában, hanem Európa más országaiban is. A társulatot a Kegyes Iskolák Rendjének (Ordo Scholarum Piarum), vagy röviden piaristák rendjének nevezték el, és József lett az első általános rendfőnök.

Utolsó éveiben újabb kemény próbatétel várt Józsefre. Felvételét kérte a rendbe egy Mario Sozzi nevű pap, akiben – mint hamarosan a felvétele után kiderült – olyan nagy hatalomvágy élt, hogy mindenáron rendfőnök akart lenni. Baráti körének befolyásával és gyalázatos rágalmaival elérte, hogy Józsefet megfosztották a rendfőnöki tisztségtől. Sőt, letartóztatási parancsot eszközölt ki ellene, és a nyolcvanhat éves öregembert közönséges bűnözőként hurcolták végig Róma utcáin. A rend pedig méltatlan és avatatlan kezekbe került, és Józsefnek még számtalan megaláztatást és súlyos meghurcoltatást kellett kiállnia. A több oldalról érkező külső támadások és rágalmak hatására X. Ince pápa 1646-ban feloszlatta a piarista rendet. Ekkor úgy tűnt, hogy a kilencvenéves alapító egész életműve semmivé lett. Mikor megtudta a hírt, Jób szavait idézve csak annyit mondott: „Az Úr adta, az Úr elvette. Legyen áldott az Úr neve!” (Jób 1,21) Nem csoda, ha az emberek úgy beszéltek róla, mint második Jóbról.

A lelki gyötrelmek nem tudták megháborítani a szent rendalapító belső békéjét. Bár a tiszteletreméltó öregembert szüntelenül gyalázták és bántották, ő minden próbatétel közepette nyugodt odaadással engedelmeskedett. Azoknak az atyáknak, akik kitartottak mellette, állandóan az engedelmességet ajánlotta, ezt mondogatta: „Oktalanság elakadni a másodlagos okoknál, és nem Istenre tekinteni, aki minden történésnek az első oka, és mindent a javunkra akar.”

Halálos ágyánál kiderült, hogy a nép milyen tisztelettel nézett föl rá: végeláthatatlan sorokban jöttek az emberek a betegágyához, hogy még egy utolsó áldást kapjanak tőle. 1648-ban halt meg a római Szent Pantaleon-rendházban. Miként előre megjövendölte, halála után nyolc évvel ismét szerzetesrend rangjára emelték a piarista rendet, őt magát pedig 1748-ban boldoggá, majd 1767-ben szentté avatták. Ünnepét 1769-ben vették fel a római naptárba, augusztus 27- re. 1969-től augusztus 25-én ünnepeljük. XII. Pius pápa 1948-ban a keresztény népiskolák patrónusává nyilvánította Kalazanci Szent Józsefet.

A szent papot, aki kora nevelési hiányosságait annyira megérezte és olyan jóságosan tudott rajta segíteni, sokszor öregemberként szokták ábrázolni, aki második Jóbként türelemmel visel minden szenvedést, amit rámér az Úr.

Istenünk, te Kalazanci Szent József áldozópapot oly nagy szeretettel és türelemmel ajándékoztad meg, hogy egész életét az ifjúság tanítására és nevelésére szentelte. Add, hogy akit a bölcsesség tanítómestereként ünneplünk, állhatatosan kövessük az igazság szolgálatában. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.