Várakozás
Jelenet egy házasság végén
A csoportmérkőzések befejezése után az ifjúsági csapatok bajnoksága a felnőttekétől eltérő módon nem szünetelt, hanem egyből a második etappal folytatódott.
Mit tennél, ha ez lenne az utolsó napod az életben?
A marosvásárhelyi Bernády György Alapítvány kisebbségvédelmi szemináriumának résztvevői azt kérték a román kormánytól, hogy ellenőrizze hatékonyabban a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazását.
Kárpátalján alig néhány turisztikával foglalkozó civil szervezetet van.
A megyei labdarúgó-bajnokság nyugati csoportjában a 13. fordulót nyugodt szívvel nevezhetjük a rangadók fordulójának, hiszen a tabella első hat helyezettje egymással mérte össze tudását.
„Nehezen döcög a mozdony, de legalább halad előre” – gyakran mondogatják ezt a kisvonaton utazók.
A vájárok földrengés következtében ragadtad a mélyben, az információk szerint jól vannak és elegendő levegőhöz jutnak.
Augusztus 20-án a 14. számú II. Rákóczi Ferenc Benei Cserkészcsapat Szent István-napi tábortüzet rendezett.
A NATO és Ukrajna közötti fokozottabb együttműködés mellett állt ki csütörtökön a katonai szövetség Walesben zajló tanácskozásán a német kancellár, de újfent elutasította, hogy a kelet-európai ország csatlakozzon a NATO-hoz.
End of content
End of content