A megyei labdarúgó-bajnokság nyugati csoportjában a 13. fordulót nyugodt szívvel nevezhetjük a rangadók fordulójának, hiszen a tabella első hat helyezettje egymással mérte össze tudását.
Az éllovas FC Nagybégány az öt forduló óta veretlen Szokilt látta vendégül. A bajnokság két legjobb formájában lévő együttesének összecsapása végül a házigazdák 1:0-s győzelmével ért végett. Szintén nehéz feladat várt a játéknapon a másik beregvidéki együttesre, az FC Dédára. Az ötödik helyen álló „tópartiaknak” a dobogó legalsó fokát elfoglaló FC Baranya otthonában kellett helytállnia. A kincsesi stadionban megrendezett találkozó első félidejében a hazaiak játszottak fölényben, ám a támadások során az ellenfél tizenhatosához érve rendre eltanácstalanodtak a baranyai játékosok. Így nem meglepő, hogy az első kapura lövésre egészen a 20. percig kellett várnia a mérkőzésre kilátogató nézőknek. Egy perc múlva azonban már gólt is láthattak a hazai drukkerek, igaz sok örömük nem telt benne, hiszen egy sarokrúgás után Antal elé pattant a labda, aki azt habozás nélkül a keresztléc alá vágta. Előnye birtokában még inkább visszazárt saját kapuja elé a dédai együttes, míg a meddő mezőnyfölényben futballozó házigazdák továbbra sem tudták áttörni az ellenfél védőfalát. A térfélcserét követően nem változott a játék képe: a hazaiak a második játékrészben is erőltették a támadásokat, de a kapura gyakorlatilag most is teljesen veszélytelen volt a baranyai csapat. A félidő derekához érve tíz főre fogyatkoztak a házigazdák, Balazsinec reklamálásért begyűjtötte második sárgáját is a találkozón. A dédaiak gyorsan kihasználták az emberelőnyt, a 72. percben egy bedobás után Antal találta szemben magát az Ung-vidékiek kapusával, majd őt kicselezve megszerezte önmaga és csapata második találatát. Alig hat perc elteltével tovább növelte előnyét a vendégegyüttes, egy villámgyors dédai kontra végén Kucir lőtt az üres kapuba. A teljesen kitámadó baranyaiak azonban nem úszták meg ennyivel – a mérkőzés utolsó percében ismét Kucir fejezett be góllal egy ellentámadást. A hétvége harmadik rangadóján a bégányiak legfőbb riválisa, az FC Vityáz kiélezett csatában 1:0-ra győzött a tabella negyedik helyén álló Lokomotív otthonában. Szintén 1:0-s vendégsikert hozott az FC Beregrákos nagybereznai fellépésén is. A forduló meglepetését szolgáltatva a sereghajtó felsőkerepeciek odahaza 1:1-es döntetlent játszottak a középmezőnyhöz tartozó FC Violával. A hétvége utolsó összecsapásán a Kárpáti Perecseny egy gólokban gazdag mérkőzésen 3:2-re nyert az FC Beregkisfalud vendégeként.
Az ifi csapatok eredményei, nyugati zóna: FC Kárpáti Felsőkerepec – FC Viola Horlyó 0:10, FC Nagyberezna – FC Beregrákos 0:1, FC Lokomotív Csap – FC Vityáz Koncháza 1:2, FC Nagybégány – FC Szokil Kincses 1:0, FC Baranya – FC Déda 1:4, FC Beregkisfalud – FC Kárpáti Perecseny 0:2.
A keleti zóna eredményei, zárójelben az ifi csapatok: FC Sztart Ötvösfalva – FC Hoverla Kőrösmező 0:4 (0:3), FC Viktórija Tiszafejéregyház – FC Kiszva Kaszómező 3:1 (7:0), FC Kárpáti Rahó – FC Kárpáti Dombó 3:1 (5:1), FC Péterfalva – FC Jalinka Nagybocskó 3:0 (0:1), FC Irhóc – FC Kökényes 2:1 (4:1), FC Kopány Felsőveresmart – FC Visk 1:0 (2:0).