Szaharai homok hullott
Értetlenül álltak a nem mindennapos természeti jelenség előtt: sáros eső esett.
Értetlenül álltak a nem mindennapos természeti jelenség előtt: sáros eső esett.
Nagyon hangsúlyosan fog megjelenni a magyar diplomáciában a külhoni magyarok életét befolyásoló négy téma: az állampolgárság, a területi közigazgatás, a nyelvi jogok és a szimbólumhasználat, valamint az oktatás kérdése – közölte a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) külügyi és jogi szakbizottságának ülése után kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Amikor az egyik napon tanított Jézus, és ott ültek a farizeusok és törvénytudók, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból, továbbá Jeruzsálemből jöttek, az Úr ereje gyógyításra indította őt.
Török vállalatok fogják javítani és építeni az ukrán utakat – jelentette ki Igor Praszolov gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter Ukrajnában.
Európa egyik legnagyobb nemzetközi színházi fesztiválján, az ukrajnai Herszon városban, a Melpomena Tavrija Nemzetközi Színházi Fesztiválon mutatkozik be szerda este a Békéscsabai Jókai Színház a Monte Cristo grófja című musicallel.
A beregszászi polgármester-választás előtt néhány nappal a jelöltek kötelességüknek érzik interjúban kiönteni a szívüket potenciális választóiknak.
Május 27-én Ungváron a szlovákiai Eperjes küldöttsége, a csehországi Pardubice delegációja és a kárpátaljai képviselet együttműködési megállapodás aláírásáról döntött.
Dmitro Tabacsnik oktatásügyi miniszter a Miniszteri Kabinet hétfői ülésén bejelentette, hogy május 27-re minden feladatot elvégeztek a Nemzeti Terv 2013. január–május időszakára előírt teendők közül.
A perinatális központ felszerelésére kiutalt összeg elérheti a 35 millió hrivnyát – jelentette be május 28-án Sztepan Bordas, a megyei beruházási osztály vezetője. Majd hozzátette, a létesítményt a tervek szerint 2014-ig megnyitják.
Áprilisban 0,6 százalékkal, 21 hrivnyával nőtt az átlagkereset a márciusihoz képest.
End of content
End of content