„A felhevült székelyzászló-háború gyakorlatilag győzelemmel végződött”

Nagyon hangsúlyosan fog megjelenni a magyar diplomáciában a külhoni magyarok életét befolyásoló négy téma: az állampolgárság, a területi közigazgatás, a nyelvi jogok és a szimbólumhasználat, valamint az oktatás kérdése – közölte a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) külügyi és jogi szakbizottságának ülése után kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy az ezzel kapcsolatban a szakbizottság ülésén elhangzott javaslatokat figyelembe veszik. Az állampolgárságról elmondta, hogy a jövőre esedékes magyarországi választásokon a külhoniak regisztrációja és választási részvételének gördülékeny lebonyolítása „számos intézkedést fog hozni”. Ebbe illeszkedik például a konzuli szolgálat fejlesztése is – tette hozzá. Kérdésre válaszolva a kettős állampolgárságról elmondta, a külhoniaknak „joguk van ahhoz, hogy magyar állampolgárok legyenek, és élvezik teljes támogatásunkat ebben”. Hozzátette: „jó esély arra, hogy megállapodás alakuljon ki szomszédainkkal, akikkel erre szükség van, főleg Szlovákiával”.
A közigazgatásról szólva hangsúlyozta, hogy több szomszédos országban napirenden van vagy napirendre kerülhet a területi közigazgatás reformja. Úgy vélte, a határon túli magyarok számára nem mellékes, milyen közigazgatási egységek jönnek létre, elvonnak-e jogokat a helyi vagy megyei önkormányzatoktól, vagy több jogkört kapnak-e. A nyelvi jogok és a kisebbségek szimbólumhasználatáról Németh Zsolt megemlítette, a Máért szakbizottsága megnyugvással fogadta, hogy az elmúlt hónapokban „a felhevült székelyzászló-háború gyakorlatilag győzelemmel végződött”. A nyelvhasználattal kapcsolatban fontos kérdésnek nevezte, hogy regionálisan hivatalos nyelvé fog-e válni a Romániában a magyar nyelv, ahogy az RMDSZ kezdeményezte, Ukrajnában pedig végrehajtják-e az erről szóló törvényt. Az oktatásról szólva szintén a törvény végrehajtásának fontosságát emelte ki Románia esetében.
Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy beszámolót hallgattak meg a kisebbségi jogvédelemről is. Ennek kapcsán megjegyezte, fontosak azok a külhoni partnerek, akik segítenek a jogsértések dokumentálásában, szükség esetén pedig a bírósági eljárásban.

Forrás: MTI