Érettségi: miért buktak halomra a magyar diákok?
Hogyan történhetett meg, hogy tavaly Hargita megyében 67 százalék volt a sikeresen érettségizők aránya, idén pedig a diákok csaknem 70 százaléka megbukott?
Hogyan történhetett meg, hogy tavaly Hargita megyében 67 százalék volt a sikeresen érettségizők aránya, idén pedig a diákok csaknem 70 százaléka megbukott?
Nagyszőlős központja a város vezetőségének köszönhetően egyre szebb és rendezettebb. A felújított park, a készülő szökőkút ékes dísze lesz a városnak.
Mutatóujj nagyságú bogár „sétálgat” Ungvár egyik utcáján.
Nyelvében él a „národnostná menšina” (Nyelvében él a nemzeti kisebbség) címmel a kétnyelvűség történetét illusztráló vándorkiállítást nyitottak meg Krasznahorkaváralján, a Gombaszögi Nyári Táborban.
„…Éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk.”
A héten megkezdődhet a magyar templomi építészet egyik kincsének, a baranyai Kórós község festett famennyezetű református templomának felújítása.
Vereséggel fejezte be szombaton a nyolcmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar női kosárlabda-válogatott.
A kicsavart fák okozta sérülések következtében egy ember meghalt, négyen súlyosan megsebesültek az egész országon végigsöprő vasárnap éjjeli vihar során Ukrajnában.
A Bíróságok Napja megünnepelésére első alkalommal 2001-ben került sor.
Így csökkentenék a nem adózott jövedelmeket.
End of content
End of content