Nagyon beteg Magyarország
Bár néhány éven át nem változott, tavaly pedig némileg csökkent a magyarországi halálozási arány, a magyar mutatók uniós szinten továbbra is kedvezőtlenek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből.
Bár néhány éven át nem változott, tavaly pedig némileg csökkent a magyarországi halálozási arány, a magyar mutatók uniós szinten továbbra is kedvezőtlenek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből.
„Légy hű mindhalálig”
Június 27-én az 1+1 TV-csatornán „Hrosi” (Pénz) című műsorban bemutatták a „Rulettezés titokban” műsort, amely a munkácsi szerencsejáték-üzletről szólt.
2012. június 16-án a tekeházi református gyülekezetben először került megrendezésre a korábbi években konfirmáltak találkozója.
Ilyen terveket vázoltak fel A bioenergia fejlődésének lehetőségei Kárpátalján és a kassai területen elnevezős szemináriumon, melyet június 26-27-én tartottak az ökörmezői járásban.
Birminghami lapértesülés szerint Derek Boatenget szeretne szerződtetni Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion.
A Coca-Cola cáfolja, hogy a színezőanyagnak bármilyen káros hatása lenne az emberi egészségre.
Az utolsó acélgerenda is a helyére került a World Trade Center 4 tetejére. 100 munkás írta alá a nyolctonnás fémdarabot, mielőtt a hatalmas daru az épület csúcsára emelte.
A nyelvészek a magyar nyelv eredetét kutatják, a régészek a magyarság ősi kultúráját próbálják kikövetkeztetni soványka leleteikből – van végre valaki, aki megmondaná, kifélék, mifélék vagyunk mi, magyarok?
Szakértői bizottság vizsgálja meg Antonio Gramsci emlékiratait, miután kétségek merültek fel az olasz filozófus, politikus feljegyzéseivel kapcsolatban.
End of content
End of content