Valóban Gramsci írta a börtönben a híres Füzeteket?

Szakértői bizottság vizsgálja meg Antonio Gramsci emlékiratait, miután kétségek merültek fel az olasz filozófus, politikus feljegyzéseivel kapcsolatban.

A római székhelyű Gramsci Intézet bejelentette, hogy történészek és grafológusok segítségével ellenőrzi Antonio Gramsci (1891-1937) a börtönévekben írt Füzeteinek eredetiségét.
A Gramsci örökségét ápoló tudományos intézet komolyan vette azokat a felvetéseket, amelyeket Franco Lo Piparo nyelvész még június elején sorolt fel az olasz sajtóban.
Lo Piparo azt állította, hogy Gramsci kéziratát a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) és az Olasz Kommunista Párt (PCI, illetve OKP) meghamisította. A bizottság ezt igyekszik tisztázni.
Gramsci az 1921-ben megalakult PCI egyik alapítója volt. Mussolini rendőrsége 1926-ban tartóztatta le. A fasiszta bíróság húsz évre ítélte: 1929-35 között a dél-olaszországi Turi börtönében írta a Füzeteket, amelyeket halála után sógornője, az orosz Tatyjana Suht kézzel számozott meg.
Az először Moszkvába vitt, majd innen a PCI-nek átadott harminchárom Füzet közül egy hiányzik és a Füzetek borítóján fennmaradt számozás sem egyezik a Tatyjana Suht által írt eredetivel – vetette fel Lo Piparo.
A professzor Tatyjana Suht levelei alapján azt állapította meg, hogy Gramsci feleségének testvére is attól tartott, hogy Palmiro Togliatti, a PCI főtitkára meghamisította a filozófus emlékiratait, mivel ezeket ellentétesnek találta a szovjet ideológiával.

Forrás: stop.hu