Konfirmandusok találkozójaTekeházán

2012. június 16-án a tekeházi református gyülekezetben először került megrendezésre a korábbi években konfirmáltak találkozója.

Ezen az alkalmon azok az ifjak találkozhattak egymással, akik az elmúlt 15 évben tettek fogadalmat. A találkozó témája az ÚJRATERVEZÉS volt.
Peleskei Béla a gyülekezetünk lelkipásztora a 2Kor 9,8 versével köszöntötte a fiatalokat: „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.” Töredelmes hittel bízzunk az Úr gondviselésében, és rámutatott, milyen nagy ajándéka Istennek az emlékezés, amikor a jelenben újra átélhetjük a múltat, s az elhalkult, letűnt eseményekben újra felismerhetjük az Ő vezetését és tervezését.
Az alkalom további részét Homoki Tibor lelkész és felesége Homoki Andzselika tartották.
Homoki Tibor a Józsué 24,14-16 versei alapján hirdette az Igét.
Emlékeztettek bennünket arra, hogy mindenki maga döntheti el, hogy kit akar szolgálni, de a döntésünket nem lehet halogatni. Az ige mindig annak szól, aki hallja. Isten eleve jobban ismer bennünket, mint mi magunkat. Ő az, aki tudja, ismeri az egész életünket, akihez bármikor és bármilyen kéréssel fordulhatunk. Az ember egész életében valakinek szolgál: az alkoholnak, drogoknak, pénznek…ami a kárhozatba vezet. De választhatjuk akár az örök életet is, ha Istennel járunk és neki szolgálunk. Hiszen az Úr Jézus a mi barátunk, aki mindig velünk van, és nem hagy minket soha egyedül.
Sok konfirmantus úgy gondolja, hogy a konfirmáció egyenlő a ballagással, úgy vélik, hogy ma már nem divat, sőt ciki Isten dolgaival foglalkozni. De ez egy nagy tévedés, hangsúlyozta a tiszteletes asszony! A konfirmáció az nem valaminek a lezárása, hanem kezdete a példamutató életnek. Engednünk kell, hogy az Úr vezessen, s ha kell újratervezzen, legyen a mi „GPS”-ünk.
Énekekkel magasztaltuk Urunkat és az előadások után kérdéseket lehetett feltenni amire, szívesen válaszoltak a meghívott vendégek.
Az együtt töltött időt az Úr megáldotta, ahol épülhettünk, tanulhattunk,s a lelki táplálék mellett a testi táplálékról sem feledkeztünk meg,a parókia udvarán szeretetvendégség várt bennünket. Legyen mindezért az Istené a dicsőség!
A tekeházi ifisek

Forrás: reformatus.com.ua