Mobil medveklinika
Hatékonyabb ellátás.
Hatékonyabb ellátás.
A PRO CULTURA SUBCARPATHICA civil szervezet 2010 decemberében alakult. Hivatalos bejegyzésére 2011. március 29-én került sor.
Felbecsülhetetlen értékű családi ezüstöt találtak munkások egy orosz palota felújítása közben, egy, a tervrajzokról lemaradt szobában.
Jézus jeruzsálemi bevonulásáról János evangélistánál olvashatjuk a legjelentősebb beszámolót.
Mind gyakrabban hallani az egyházi és a világi sajtóban egyaránt egy magyarországi politikusról, aki azzal került a figyelem középpontjába, hogy átadta az életét Istennek, és megtérését 2011-ben Egy politikus, akit rabul ejtett Isten c. könyvében tárta a nagy nyilvánosság elé.
Az időszámításunk előtti ötödik században épült olümpiai Zeusz-templom timpanonjáról több mint egy évszázada vitatkoznak a szakértők.
Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap, a római egyház elnevezése szerint Dominica palmarum, azaz pálma-vasárnap.
Igazi különlegesség északi szomszédainknál.
Az első tavaszi hónap utolsó napján, március 31-én szombaton, Kárpátalja legnagyobb részén felhős idő várható. Néhol záporok is előfordulhatnak.
Egy órára a világ számos pontján kialszanak a fények, kikapcsolják az elektromos berendezéseket, Magyarországról 81 település jelezte részvételét az akcióban.
End of content
End of content