Egy politikus, akit rabul ejtett Isten

Mind gyakrabban hallani az egyházi és a világi sajtóban egyaránt egy magyarországi politikusról, aki azzal került a figyelem középpontjába, hogy átadta az életét Istennek, és megtérését 2011-ben Egy politikus, akit rabul ejtett Isten c. könyvében tárta a nagy nyilvánosság elé.

Dr. Molnár Róbert ma Kübekháza polgármestere. 1998 és 2002 között tagja és három évig jegyzője volt a magyar Országgyűlésnek, majd három alkalommal, nagy többséggel megválasztották szülőfaluja polgármesterévé, ahol jelenleg is betölti ezt a feladatot. Könyvében megdöbbentő őszinteséggel vall élete tévedéseiről, hitről, politikáról, Isten előtti megalázkodásról…

Március 17-én a Tivadarfalván majd Újbátyúban tartott előadást a szerző, s mint elmondta, ez számára megtiszteltetés volt… Zsúfolt templom előtt beszélt arról, hogy akkor lesz egy társadalomban jobb lét, ha az emberek harmóniába kerülnek elsősorban Istennel, utána pedig a környezetükkel.

Molnár Róbert politikusként fontosnak tartja különbséget tenni a világi politika és az Isten által meghatározott rend között. A jólét – mint mondja –, nem a gazdaság fokmérője, akkor következik be, amikor Istennek engedelmes emberek szolgálnak, akik nem a világi trendeket követik, hanem hogyha szükséges, ellent is állnak azoknak, nem sodródnak, mint döglött halak az árral… Az előadásban beszélt ívelő, majd gyorsan leáldozó karrierről, elromlott, majd Isten által kiegyengetett házasságról, bűnbánatról, egy megújult gondolkodásmódról és életvitelről.

Könyve sikerét a polgármester azzal magyarázta, hogy az – mivel bűneink más köntösben bár, mégis ugyanazok – minden emberről szól, rólam, róla és minden olvasóról. Éppen ezért a sorokból nagyon sokan megismerték az Urat. – A bűneink jelen valóságként élnek tovább bennünk, és folyamatosan egymásra rakódnak – magyarázza. – El kell jönnie egy olyan pillanatnak, amikor megértjük, hogy a bűneink megkötöznek minket, és hogyha nem szabadulunk meg, akkor elveszünk. A könyv minden sora arról szól, hogy bár a bűneink halált érdemelnek, de Jézus a kegyelmét kínálja minden embernek…

Tivadarfalván Seres János, Máramaros-Ugocsa Egyházmegye esperese köszönte meg a bizonyságtételt, melyben minden hallgató magára ismerhetett. Az alkalmon felcsendültek az Üvegtenger és a Reményt zengő keresztyén együttesek énekei.

2012 pünkösdjétől vehetik kezükbe az előző könyv folytatásaként Molnár Róbert újabb elgondolkodtató kötetét Ébresztő, Magyarország! Címmel.

Soós Katalin

Forrás: reformatus.com.ua