Erősödik a hrivnya
A dollárral és az euróval szemben is erősödik holnap az ukrán valuta.
A dollárral és az euróval szemben is erősödik holnap az ukrán valuta.
Ismeretlen tettesek festékkel töltött ballont dobtak a ljubljanai Szent Miklós-székesegyház egyik oldalfreskójára, több ezer eurós kárt okozva.
A Moderna amerikai gyógyszercég által a koronavírus ellen gyártott vakcinából – kivételes esetekben – az első oltást követő hat héten belül is be lehet adni a második dózist.
Új, kibővített virtuális sétákat kínál a Műcsarnok; az új programokkal nemcsak a tárlat hangulatát mutatják be, hanem a teljes kiállítást bejárhatóvá teszik.
Új archeogenetikai kutatásokba kezdett a Magyarságkutató Intézet, amellyel esély van arra, hogy megtörténjen a Hunyadi család azonosítása.
Az Ausztria, Velence és Törökország között 1718. július 21-én megkötött pozsareváci békeszerződés megerősítette a karlócai pontokat, s a történelmi Magyarország területén megszűnt a török uralom.
Összesen tizenkilenc pályázó nyert, akik közül 5 erdélyi, 4 felvidéki, 4 vajdasági, 4 kárpátaljai, 1 muravidéki és 1 horvátországi fiatal.
Tegyünk meg mindent a látásunk megőrzése érdekében, hiszen rossz szem esetén erősebben kell koncentrálnunk a fókuszáláshoz.
Az államfő arra nem tért ki, hogy melyik vállalat szállítja Ukrajnának az oltóanyagot.
Spanyolország magabiztos győzelmet aratott a rendkívül tartalékos Magyarország felett.
End of content
End of content