Author: Kudlotyák Krisztina

2005-ben végzett az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékén. 2007-2010 között a Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskola Modern Magyar Irodalom programjának PhD hallgatója. A Kárpátalja.ma hírportált működtető Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet igazgatója. 2011-től 2018-ig a hírportál főszerkesztője.

Az „Együtt-lét” fotópályázat ünnepélyes díjátadása

A Magyar Országgyűlés, a Magyar Fotográfusok Háza szakmai partnerségével meghirdetett „Együtt-lét” Hagyományos kultúrák együttélése a Kárpát-medencében című nemzetközi fotópályázat díjátadó ünnepségére kerül sor január 11-én (kedden) 11.00 órakor az Országház Delegációs termében. A díjakat Kövér László, az Országgyűlés elnöke adja át.

A kisebbségi magyarok zenei mindenevők

Az Európai Unió keleti határán élő nemzeti kisebbségek közül az ukrajnai és a szlovákiai magyarok szeretik a legjobban a zenét, míg a magyarországi szlovákok szeretik legjobban a többségi társadalom zenéjét – állapította meg a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet részvételével zajló összehasonlító kutatás.

Fél évig Magyarország az EU soros elnöke

Magyarország január 1-jével átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét, amelyet fél évig tölt be. Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta először látja el az EU-elnökségi feladatokat. Az elnökségi félévben – az Európai Unió íratlan szabályainak megfelelően – nem a Magyarországot legközvetlenebbül érintő kérdések, hanem a nagy európai ügyek kapják a legtöbb figyelmet.

End of content

End of content