Kárpátalja ma: téli táj
A téli tájat ábrázoló képet Gogola Zoltán festette.
A téli tájat ábrázoló képet Gogola Zoltán festette.
A régiek úgy tartották, hogy a patakban áztatott, főzött szappannal vagy lúggal mosott, majd mángorlóval kisimított, s végül ropogósra keményített tiszta ruha az igazi.
Az Esélyt az Életnek Jótékonysági Alapítvány szeretné megköszönni a Bethlen Gábor Alap támogatását, melynek köszönhetően 2014-ben lehetőség nyílt hátrányos helyzetű fiatalok táboroztatására és létrejöhetett az alapítvány internetes weboldala.
„Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk”– mondta Kodály Zoltán zeneszerző, aki közel 70 éven át alkotott, kutatott és oktatott a zene világában.
Az idősebbek még emlékezhetnek azokra a hosszú, téli napokra, amikor mindent vastag hótakaró borított, s a faluban szinte megállt az élet.
„A szabad szemmel látható fény fotonokból s hullámokból áll, és fizikai ráhatásra elvezethet a festmények létrehozásához.
Harmadik éve szervez karácsonyi programot a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) a hozzá tartozó nagycsaládok számára.
A Técsői járásban található Alsóapsa görögkatolikus fatemplomát a XVIII. század elején építették fel a korábbi, 1561-ből származó régi templom részeinek felhasználásával. Mai formáját 1788-ban nyerte el a XVII– XVIII. századi ikonokkal díszített épület.
„A mi családunk többszörösen is hátrányos: a gyermekeink ugyanis egy kárpátaljai lelkész nagycsaládban nőnek fel” – fogalmazta meg humorosan Taracközi Gerzson munkácsi református lelkész, aki feleségével, Mónikával hét gyermeket nevel. A házaspár őszintén beszélt a megismerkedésükről, a Kárpátalján és Magyarországon töltött szolgálat éveiről, a gyermekvállalás nehézségeiről és szépségeiről. Számtalanszor könnyet csalt a szemembe az az…
Az utóbbi években Kárpátalján is egyre több templom előtt állítanak fel a karácsonyi időszakban betlehemi jászlat, melyben a születéstörténet szereplőit – Máriát, Józsefet, a kisded Jézust, a napkeleti bölcseket és a pásztorokat – láthatjuk.
End of content
End of content