Kárpátalja anno: Balazsér: abora
Az abora széna és kevés gabona tárolására szolgáló építmény, amelynek négy tartóoszlopon nyugvó, mozgatható fedele van.
Az abora széna és kevés gabona tárolására szolgáló építmény, amelynek négy tartóoszlopon nyugvó, mozgatható fedele van.
„Harangláb harangoz lilánlepkeként a déli szél cirkál
Óriási pénzekbe kerül a „világ memóriájának” tárolása, azaz a Facebookra felkerült fényképek, videók stb. őrzése.
A római Szent Péter teret és környékét teljesen megtöltő tömeg hallgatta vasárnap a távozó XVI. Benedek pápa utolsó Úrangyala-imádságát.
„Figyelj arra, amit a világ rajzol!
Ritka képeket mutatott be a Daily Mail az első világháború nyugati frontján történő pusztításról, amely közel 7,5 millió emberéletet követelt.
A halotti tor az ősök tiszteletére rendezett szertartásos áldozati lakomák maradványa, amelyek a lélekhit és az ezzel összefüggő őskultusz és halottkultusz alapján fejlődhettek ki.
„szirom szitálszorong a szél
„Amint a szimfóniának szüksége van minden egyes hangjegyre,
A világon mindenütt jobb érzés adni, mint kapni – erre jutottak egy kanadai tanulmány szerzői 126 ország 234 ezer lakosának megkérdezésével.
End of content
End of content