Kárpátalja anno: Fornos: halotti tor

A halotti tor az ősök tiszteletére rendezett szertartásos áldozati lakomák maradványa, amelyek a lélekhit és az ezzel összefüggő őskultusz és halottkultusz alapján fejlődhettek ki.
Ez a képzetvilág meghatározta az élők viszonyát a halottakhoz, akiknek haragját igyekeztek megelőzni, jóindulatát pedig biztosítani. A szellemi háttér gyöngülésével az ismeretlentől való félelem – részben pedig maga a hagyomány – vált egyre inkább a szokás indítóokává. A megtartása a legutóbbi időkig kötelező erejű volt. – Az utóbbi száz-százötven évben leginkább a halottas háznál – általában estefelé – tartották, a temetés napján (nyáron az udvaron, télen a házban). Szórványosan előfordult, hogy a sírnál, ill. a temető kertben toroztak (pl. Bakonyalja; Kis-Küküllő és Szeged környéki tanyák), ami a középkorban még valószínűleg általános volt. Vagy mindenki részt vett rajta, aki megjelent a temetésen, vagy csak a külön meghívottak. Néhol a temetőben kínálták meg a temetés körül segédkezőket, a szűkebb rokonságot és a komákat, a jóbarátokat pedig a házhoz hívták meg (a papnak és a kántornak nem volt illő elfogadni a meghívást). Egyes vidékeken csak férfiak mentek el a halotti torra, vagy külön – esetleg egymás után – ettek férfiak és asszonyok. (Apor Péter leírása 1736-ból.) A meghívás egy közeli férfi rokon, a koma, a kántor vagy a szószóló dolga volt. Szövege hagyományozott, de sokszor tudálékos fordulatokkal tűzdelt; megköszöntek benne a végtisztességtételt, a halottnak nyugodalmat kívántak, a jelenlevőket pedig meghívták a szomorú házhoz. – Az Ormánságban a halott közeli nőrokona hazamenet háromszor bekiáltott a házba: „Édösapám (édösanyám stb.) itthon van-é?”, mire az öltöztetőasszony mindannyiszor visszafelelte: „Nincs itthon!” Ezzel meggyőződtek, hogy a halott már nem akarja zavarni őket, nincs kielégítetlen kívánsága. – Szórványosan az egész nyelvterületről ismert a halotti tor előtti kézmosás, ami a megtisztulást jelképezte. (Országos hiedelem volt például, hogy a halott sárgaságot okoz.) Korábban fontos szerepet játszottak a szegények és a koldusok, akik a halott(ak)at helyettesítették (halott etetése, szegények etetése). Ezért mondták Hódmezővásárhelyen: „Adjatok a koldusnak, hogy haza ne járjon a lelke!” (ti. a halotté). A halotti tor rendesen imával kezdődött, esetleg újabb köszöntőt is mondtak. Evés után halottas énekeket (egyházi népének) énekeltek, imádkoztak, beszélgettek, (szórványosan előfordult mesemondás és valamilyen játék is). Nem volt ritka a tánc sem. Keresztelő, lakodalom és halotti tor között – különösen fiatal halott esetében – olykor szinte semmilyen különbség sem volt, amit a lélekkel kapcsolatos elképzelések is indokolnak. Többfelé külön terítettek a halottnak, amelyhez senkinek sem volt szabad nyúlnia (a részét félretették és később általában a koldusoknak adták a maradékkal együtt). Megfigyelhető bizonyos étkezési rend: leggyakoribb volt a kenyér, kalács (kelt-tészták), hozzá bor vagy pálinka; ezenkívül valamilyen húsétel (gulyás, paprikás, pörkölt) vagy sajt, túró és kásaféle. A középkorban még igen gyakori lehetett a halotti torhoz kapcsolódó tánc, amire több egyházi tilalomból következtethetünk. Ezek a táncok eredetileg nem a jókedv kifejezői voltak, hanem mágikus célt szolgáltak. Szórványosan zenész, esetleg banda is részt vett a halotti toron. Nagyon valószínű, hogy a kereszténység felvétele előtt a halotti tor még nagyszabású szertartás volt, tehát a mögöttes hiedelemvilág is eleven lehetett. A 11. sz. elejéig még élt a lóáldozat valamilyen formája, így az állat húsának halotti toron való fogyasztása is, amint erre régészeti, történeti és összehasonlító néprajzi adatokból következtethetünk. Egyes nyelvrokonaink – elsősorban török, kisebb részt finnugor népek – a 19. században még gyakorolták ezt a szokást, ha többnyire csökevényes formában is. Az emléktorok dátumai nagyjából megegyeztek egész Eurázsiában. Leggyakrabban a halál utáni 3., 7., 9., 20. és 40. vagy 30. napon; majd fél év múlva és az évfordulón tartották. A magyarázat népenként és koronként eltérő volt.
Forrás: oszk.hu