Author: Marosi Anita

1976-ban születtem Debrecenben. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szereztem 1998-ban történelem–hittan szakos tanári diplomát. 1999 óta élek Kárpátalján, jelenleg Beregszászban. 2003 és 2006 között a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban, 2006-tól 2010-ig a Nagybégányi Általános Iskolában tanítottam történelmet. 2010-ben Gyermek-és ifjúságvédelmi szaktanácsadó diplomát szereztem a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. 2012-ben részt vettem Beregszászban a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet médiaképzésén, majd a Kárpátalja.ma internetes hírportál munkatársa lettem. Újságírói tevékenységem mellett 2013-tól 2017-ig a Kezünkben a Jövő Alapítvány irodavezetőjeként dolgozom. Görögkatolikus lelkész férjemmel négy gyermeket nevelünk.

Október 23. – Lengyel köszönet

Grzegorz Lubczyk volt budapesti lengyel nagykövet Magyar szív című dokumentumfilmjével Lengyelország jelképesen megköszönte a magyar vezetőknek és az egész magyar nemzetnek, hogy a második világháború idején közel 120 ezer lengyelnek segítséget nyújtottak.

Új magyar párt jöhet létre Szlovákiában

Új, a szlovákiai magyar választókat megszólítani kívánó, elsődlegesen keresztény értékeket felvállaló politikai csoportosulás létrehozásának előkészületi munkáit kezdte meg felvidéki civilek egy csoportja – közölte az MTI pozsonyi irodájával Fehér Csaba, a kezdeményezés szóvivője kedden.

Közel ötmillió ukrán dolgozik feketén

Ukrajnában 4,7 millióan kapják zsebbe a fizetésüket, ami után munkaadóik nem fizetnek sem adót, sem szociális hozzájárulást – jelentette ki Szerhij Tihipko szociális ügyekért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes kedden egy Kijevben rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

End of content

End of content