Régi idők nagyböjti gondolatai: 3. nap
Zvér Endre tanítása Szegeden 1896-ban.
Zvér Endre tanítása Szegeden 1896-ban.
Sipos A. Felix ferences rendi áldozópap nagyböjti beszéde 1898-ban a rozsnyói ferences templomban.
A Családháló országos szervezetétől Családháló díjat kapott március 2-án a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) Budapesten. A kitüntetést dr. Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára nyújtotta át Török Dénesnek, az egyesület elnökének.
Európa legbátrabb asszonya, Zrínyi Ilona három éven át – 1685 novembere és 1688. január 17-e között – védte a munkácsi várat a császári seregekkel szemben.
Bartha István római katolikus áldozópap (Csanádi püspökség) nagyböjti tanítása 1896-ból.
A húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjti időszak idén március 4-én veszi kezdetét a Gergely-naptár szerint ünneplő görögkatolikusoknál.
„Akkor Álmos vezér és főemberei ezek hallatára módfelett felvidultak, és Hung várához lovagoltak, hogy elfoglalják azt. Miközben tábort ütöttek a fal körül, a várnak Laborc nevű ispánja – az ispánt az ottlakók nyelvén dukának mondták – futóra fogta a dolgot, és Zemplén vára felé sietett. A vezér katonái űzőbe véve őt, egy folyó mellett elfogták,…
Állítólag a világ első tortáját még az ókorban, Nagy Sándor uralkodása alatt, a szúzai menyegzőre készítették el. A gabonából, mandulából, dióból és szárított gyümölcsdarabkákból készített mézes tésztát ánizsos, kecsketúrós, mézes krémmel töltötték meg, majd mézbe mártott rózsaszirmokkal és fehér mandulával díszítették.
A Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület óvodai hitoktatói és dolgozói számára szerveztek szakmai napot február 23-án a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban.
A kárpátaljai műemlék épületek gyöngyszeme a beregvári Schönborn-kastély, melyet a névadó család megrendelésére Z. Gresserson tervei alapján építettek meg 1890–1895 között.
End of content
End of content