Mikulás-napi robotika foglalkozás

Csatlakozva a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve programsorozathoz, 2019. december 7-én, Mikulás-naphoz kapcsolódóan, szülő–gyermek játékos robotikaprogramot szervezett a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) és a Kárpát RobiPro.

Utóbbi vállalkozás a program keretében meghirdetett, szomszédos országokban működő vállalkozások gyermekbarát tevékenységének támogatására kiírt pályázat nyerteseként.

A gyerekek és a szülők is lelkesen vágtak bele a feladatba, melynek során a Mikulást, annak szánját és Rudolfot, a rénszarvast rakták össze aprólékos munkával. Aztán a művet beprogramozva „életre” keltették a fogatot. A beszélgetésekből kiderült, hogy a résztvevők először vehettek kezükbe programozható Lego eszközöket, így érdeklődéssel figyelték és próbálták ki a bennük rejlő lehetőségeket.

A foglalkozással egy időben a KMNE irodájának másik helyiségében a Nagyszülők klubja folyt, akik a gyerekeket meleg teával és csörögefánkkal várták.

Az eseményen 7 család 12 gyermeke és szüleik vettek részt.

A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával valósult meg.

Kurmai István

programszervező