Kárpátalja anno: Beregszász 1931-ben
Igazán eseménydús volt az 1931-es esztendő Beregszász történetében. A Vérke-parti város immár 11. éve állt csehszlovák vezetés alatt.
Igazán eseménydús volt az 1931-es esztendő Beregszász történetében. A Vérke-parti város immár 11. éve állt csehszlovák vezetés alatt.
Nagyböjt harmadik vasárnapján, március 4-én, a kereszthódoló ünnepen tartotta meg kereszthordozó menetét a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület Beregszászban.
Mi is az a kalyiba, avagy koliba? Szótári meghatározása szerint „menedékhely; fából épült, rendszerint hevenyészett kunyhó”. Eredetét tekintve a kalyiba szó származhat a szláv ’koliba’ vagy a görög ’kaliva’, ’kalübé’ szavakból. Mindegyik kunyhót jelent.
Talán túlzás azt mondani, hogy az ékszerviselés egyidős az emberiség történetével, ám az állítás mégsem áll messze az igazságtól. Gondoljunk csak azokra a régészeti feltárásokra, amelyeknél hajcsatokat, fülbevalókat, karkötőket, nyakláncokat, gyűrűket, fejdíszeket, melltűket, sarkantyúkat és gombokat találtak az ősök földi maradványai mellett. Ezek ékes bizonyítékai annak, hogy az ember mindig is szívesen övezte fel magát…
1932-ben kapták lencsevégre azt a szurkolótábort, amely egy Munkács–Beregszász futballderbin vett részt.
Igazán különleges az a felvétel, amely munkácsi zsidókat ábrázol, akik épp az egyik legfontosabb szertartáson, az újszülött fiúgyermek körülmetélésén vesznek részt.
Amikor felvettem a kapcsolatot a beregszászi járási Zápszonyban élő Szatmári Enikővel és Zsolttal, azzal fogadtak, hogy már régóta várták, hogy ők is bemutathassák a családjukat. Számomra ez egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy büszkék arra, hogy négy gyermeket nevelhetnek, s természetesnek tekintik a nagycsaládos életformát.
Horthy Miklós kormányzó 1939. március 18-án látogatott el Kárpátaljára, hogy megtekintse a magyar terület visszafoglalását. A különvonattal érkező Horthy útjáról a korabeli híradó így számolt be:
A Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület egyháztanácstagjai számára szerveztek február 17-én lelki napot Karácsfalván, a Sztojka-líceumban.
Hamvazószerdán, február 14-én böjti beszélgetésre invitálta az érdeklődőket a Magyarság Háza a Duna Palotába.
End of content
End of content