Bonyolult az uniós vízumkötelezettség eltörlése
Az ukrán külügyminisztérium nyilatkozatában azt olvashatjuk, hogy nem egyszerű megszüntetni az uniós vízumkötelezettséget.
Az ukrán külügyminisztérium nyilatkozatában azt olvashatjuk, hogy nem egyszerű megszüntetni az uniós vízumkötelezettséget.
A dollár árfolyama továbbra is ingadozik, március 25-én újra elérte a 11 hrivnyát – jelentette a TSN csatorna.
Szörnyű állapotba került Cserna község főútja, valamint a Királyházától Sósfaluig terjedő útszakasz.
Jacenyuk szerint már a közeljövőben meg kellene szüntetni a megyei közigazgatási hivatalokat, hatáskörüket, illetve az összes felelősséget pedig az újonnan létrehozott végrehajtó bizottságoknak kellene magukra vállalni.
A tavaszi szünetben sem tétlenkednek a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségben.
Átadták a Sepeljev házaspárt az ukrán hatóságnak a záhony-csapi határátkelőhelynél a magyar rendőrök szerda délben – közölte a házaspár ügyvédje, Bősze Ferenc az MTI-vel.
Idén az előző esztendőben sorozatban negyedik világbajnoki címét nyerő Sebastian Vettel kapta a Laureus-díjat.
Az ukrán belügyminisztérium március 16-án felszólította az ország állampolgárait, hogy március 25-ig szolgáltassák be a regisztrálatlan fegyvereiket.
Az ukrán kormány Zurab Alaszanyija személyében új vezérigazgatót nevezett ki az állami 1-es televízió élére – hozta nyilvánosságra szerdán az ukrán média.
A kárpátaljai magyarság biztonságát nevezte a legfontosabbnak az ukrán válsággal kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke az Országházban szerdán tartott megbeszélésükön
End of content
End of content