A Momentum Doctorandus tájékoztatója
Kedves Érettségizők!
Kedves Érettségizők!
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az ungvári főkonzulátuson és beregszászi konzulátuson munkanapokon, közép-európai idő szerint reggel 6 óra és este 21 óra között személyesen vehetik át a szavazólapjukat tartalmazó borítékokat.
Aggodalmának adott hangot kedden Brüsszelben a NATO főtitkára amiatt, hogy Oroszország nagy létszámú katonai erőt vont össze az ukrán határ közelében.
Mi történik, ha öt egyetemista, akik élnek-halnak a népzenéért, leülnek egy sörre Kolozsváron és beszélgetni kezdenek? Kézenfekvő, hogy zenekart alapítanak.
Menesztette hivatalából kedden Ihor Tenyuh ideiglenes védelmi minisztert az ukrán parlament.
Nem fogadta el az ukrán parlament keddi ülésén Ihor Tenyuh védelmi miniszter lemondását, aki előtte bejelentette, hogy a tevékenységét ért bírálatok miatt kész távozni posztjáról.
A száraz levelek, faágak és más szemét begyújtása a házak és erdők mellett különös figyelmet igényel, mivel sok ember magatartása hagy maga után e tekintetben kivetnivalót.
Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke március 16-án megszentelte a felújított rahói Nepomuki Szent János-templomot.
Meggyilkolták a Jobb Szektor nevű ukrajnai ultranacionalista szervezet egyik vezetőjét – jelentette kedd reggel az ukrán média.
Mi az a lusztráció, mire való és kinek jó?
End of content
End of content