Elhunyt Kovács Konstantin görögkatolikus áldozópap
42 éven át szolgálta egyházmegyéjét.
42 éven át szolgálta egyházmegyéjét.
Az egyházfő hangsúlyozta, hogy nagy aggodalommal követi az afganisztáni helyzetet.
A kétnapos balatonszárszói találkozón mintegy félszáz újságíró vett részt, a sajtósok fele a határon túlról érkezett.
Számos egyházból érkeztek zarándokok a búcsúra.
A liturgia után a rendezvény a templomudvarban, a Szent István szobornál folytatódott.
Az egyházközség templomát 1947-ben építették.
Balázs Antal beregardói, makkosjánosi, kijevi református lelkész igehirdetése.
Az első magyar király olyan fontosnak tartotta Mária égi születésnapját, hogy ezen a napon ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába.
Közel 90 fiatal érkezett a táborba.
Hitoktatási reform bevezetése következik a 2021/22-es tanév kezdetététől.
End of content
End of content