Pászkaterítőket hímeztek a salánki asszonyok
A karantén idején sem tétlenkedtek a salánki asszonyok és lányok: pászkaterítőket hímeztek a közelgő húsvéti ünnepre.
A karantén idején sem tétlenkedtek a salánki asszonyok és lányok: pászkaterítőket hímeztek a közelgő húsvéti ünnepre.
A koronavírus-járvány által leginkább sújtott országokért imádkozott Ferenc pápa húsvéthétfőn, kiemelve a családokról a kijárási korlátozások között is gondoskodó nők szerepét.
Lassan egy hónapja töltjük napjainkat kényszerszünetben a négy fal között. Se templom, sem iskola – mondhatnánk ironikusan Reményikre utalva. Rendhagyó körülmények között méltatjuk idén a feltámadást – egyház és hagyományos szokásaink nélkül.
Az Elnökségi Tanács kéri a református gyülekezetek tagjait, hogy húsvétvasárnap reggel 9 órakor – Erdélyben és Királyhágómelléken, a romániai időszámítás szerint 10 órakor – kapcsolódjanak be a Duna Televízión sugárzott ünnepi istentiszteletbe, amit a budahegyvidéki református templomból közvetítenek.
Nagypénteken, az egyházi év legcsendesebb napján Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények.
A rendkívüli helyzet beálltával a FRIGY istentiszteleti és egyéb más alkalmai is elmaradnak. Margitics János és Erika a gyülekezet lelkipásztorai ettől függetlenül igyekeznek az igét eljuttatni a diákokhoz.
A nagycsütörtökkel megkezdődik a húsvéti szent háromnap, az egyházi év legfontosabb időszaka. Csütörtök este az utolsó vacsorára emlékeznek a keresztények.
A koronavírus-járvány miatt kihirdetett karantén nemcsak hétköznapjainkat, de ünnepeinket is átszabja. A „Maradj otthon” jelige ekkorra is érvényes. Ennek megfelelően a kárpátaljai történelmi egyházak arra kérik a híveket, hogy maradjanak otthon, és ki-ki lehetősége szerint kapcsolódjon be a média vagy az internet segítségével az istentiszteletekbe.
A Nagyhét és Húsvét ünnepe az egyházi év egyik legfontosabb időszaka. Fontos, hogy a karantén időszakában is méltóképpen felkészüljünk és megemlékezzünk Urunk Jézus Krisztus szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról.
Vasárnap megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.
End of content
End of content