Vasárnapi üzenet
„Kelj föl, vedd az ágyadat, és menj haza!” (Mt 9,6)
„Kelj föl, vedd az ágyadat, és menj haza!” (Mt 9,6)
Rotterdami Erasmus, a 16. század humanista mozgalmának meghatározó egyénisége, a keresztény egység utolsó „közvetítője”, az utolsó nagy latin stiliszta 484 éve, 1536. július 12-én halt meg. Életműve előtt tisztelegve kapta az Erasmus nevet az Európai Unió 1987-ben elindított felsőoktatási programja.
Majnek Antal munkácsi római katolikus megyéspüspök állandó diakónussá szentelte dr. Bacsó Róbertet, az Ungvári Nemzeti Egyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárát, tanszékvezetőjét. A szertartást június 29-én az ungvári római katolikus templomban szervezték meg.
A pokol kapui sem vehetnek diadalt az egyházon. A koronavírus-járvány miatt idén karanténban voltunk kénytelenek tölteni a húsvétot, a mennybemenetel ünnepét, a pünkösdöt. A templomok ajtajai zárva maradtak, de az istentiszteletek, a szentmisék nem maradtak el: tévé- és rádióközvetítéseken, illetve online nézhettük, hallgathattuk azt.
A június 1-jén megtartott bulcsúi római katolikus templombúcsú többszörös hálaadást jelentett a helyi hívek
Csíkszereda polgármesteri hivatala lélekbeli, a ferences szerzetesek szívbeli zarándoklatra biztatják mindazokat, akik a szombati csíksomlyói búcsúra készültek.
A konfirmációt és a fiatalok első úrvacsoravételét is módosította a járvány.
Hálaadó szent liturgiát végeztek május 15-én Beregszászban annak emlékére, hogy a helyi egyházközség tagjai 30 évvel ezelőtt, 1990. május 15-én vehettek részt először nyilvános szent liturgián a Vérke-parti városban.
Az Egyházak Világtanácsa (EVT), az úgynevezett Főbizottság az Emberi Testvériségért tagjaként felhívással fordult azokhoz a „testvérekhez”, akik hisznek a Teremtő Istenben, és május 14-ére imanapot hirdet a világjárvány végéért.
Anyák napján, az igébe tekintünk és egy olyan asszonyt látunk, akit az Ég meglátogatott. Akire mindannyiunknál több bizatott. Örömökből és szenvedésből egyaránt. Talán bennünk főleg csak az öröm emlékezete ragadt meg, Mária személye kapcsán. A betlehemi születés, a „szent szüle pár” krisztusi fényben fürdő orcája. Éppen ezért hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Máriának nem csak az…
End of content
End of content