Szent Erzsébet napja a Szent Kereszt Plébánián
Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékeztek november 19-én a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségben. Az egész napos rendezvényt már több éve a Szent Anna Karitász szervezi.
Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékeztek november 19-én a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségben. Az egész napos rendezvényt már több éve a Szent Anna Karitász szervezi.
A Váralja kiskörzetben ezen az éven is családi programot szerveztek a reformáció gyermekei számára, melynek a fornosi református gyülekezet adott otthont november 17-én. Az alkalomra negyven család kapott személyes meghívót, így több mint 150-en lehettek jelen.
Egy évtized alatt pedagógusaink és diákjaink több mint 133 millió forintot gyűjtöttek össze, amiből sikerült életben tartani az ukrán állami támogatás nélkül működő kárpátaljai líceumokat, szerte a Kárpát-medencében bővíteni a nyelvhatáron megtartó erőt jelentő református intézményhálózatot, valamint tízezer diáknak kezébe adni a Bibliát. Mindezért úgy adnak hálát az oktatási intézmények, hogy ezúttal közel-keleti testvéreink, a…
„Éljük meg újra, hogy nemcsak a vasárnapi istentiszteletre öltünk ünnepi ruhát és figyelünk egymásra, hanem a hétköznapokban is meg kell hallanunk a segélykérő szót – vagy éppen a csendet” – Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökének gondolatai a háláról.
A szovjet rendszer egyházellenes politikájának része volt, hogy elhurcolta papjait, úgymond, ha nincs pásztor, szétszéled a nyáj. De a nyáj továbbra is látogatta a templomokat, így hát sok helyen bezárták azt is, raktárakat, sportcsarnokokat, ateista múzeumokat alakítottak ki azokban. Tekeházán ravatalozónak nevezték ki a református templomot. A gyülekezet hozzáállását jellemzi: soha senki nem használta annak…
Segédpüspököt kapott a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye november 11-én.
Szent Mihály arkangyal és az összes mennyei erők ünnepén, november 8-án tartotta templombúcsúját a Salánki Görögkatolikus Egyházközség.
Nicola Piovani olasz Oscar-díjas zeneszerző volt a karmestere a szegényeknek rendezett koncertnek a vatikáni audiencia-teremben szombaton.
December első vasárnapján már a tizenharmadik Kárpát-medencei imanapot rendezi meg a Magyarországi Református Nőszövetség.
November 3-án, az évközi időszak 31. vasárnapján a Győri Egyházmegyéhez tartozó Moson megyei, mintegy 2900 lakosú egyházközségben, Dunakilitin nagyszabású emlékünnepséget tartottak.
End of content
End of content