Új emberré válni
Mikor pedig ragaszkodék Péterhez és Jánoshoz ez a sánta, aki meggyógyult, az egész nép álmélkodva összefuta őhozzájuk a tornácba, mely Salamonénak neveztetik. (ApCsel 3,11)
Mikor pedig ragaszkodék Péterhez és Jánoshoz ez a sánta, aki meggyógyult, az egész nép álmélkodva összefuta őhozzájuk a tornácba, mely Salamonénak neveztetik. (ApCsel 3,11)
A Vatikáni Posta is megünnepli az egyházfő pápasága második évének kezdetét négy bélyeg kibocsátásával – tudósít az MTI.
Próbáljuk meg egy kicsit rendbe szedni az őszinteségről alkotott elképzeléseinket.
Krisztusban, kedves testvérek! Nagyböjt 2. vasárnapján Jézus életének azon epizódját elmélkedjük át, amikor három barátját, apostolát felviszi a Tábor-hegyre, ahol színében elváltozik. Megjelenik a mindenható Isten dicsősége, s Péter apostol megvallja: „Uram, jó nekünk itt lenni.” Majd a mennyei Atya tanúságot tesz: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”
Lőrések és vizesárok helyett…
Relaxáció, meditáció, szemlélődő imádság – kell-e tőle félni?
A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség a templom körüli egyhektáros területen egy Katolikus Közösségi Központot tervez létrehozni, melyet szeretnének egykori plébánosunkról, a mártírhalált halt Pásztor Ferencről elnevezni.
A 2011-ben megnyitott Kálvin János Református Szakkollégium fenntartását a Beregszászi Református Egyházközség vállalta magára.
Egy éve választották pápává Jorge Mario Bergogliót. Első évének tapasztalatairól összegző interjút adott az olasz Corriere della Sera napilap főszerkesztőjének, Ferruccio de Bortolinak.
Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Macedónia gyülekezeteinek adott.
End of content
End of content