Vasárnapi üzenet: „Tudtotokra adom testvéreim, hogy…”
„Tudtotokra adom testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik, mert én nem embertől vettem, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam.” Galata 1,11–12
„Tudtotokra adom testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik, mert én nem embertől vettem, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam.” Galata 1,11–12
Zsolt 121,1-8. 1 Zarándokének. Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem?
Timóteus, Pál munkatársa a fogságban is vele volt.
Minden évben vízkereszt ünnepe után a különböző felekezetek képviselői azért gyűlnek össze, hogy a keresztények egységéért imádkozzanak.
Minden évben január 24-én tartják a tömegtájékoztatás világnapját. Ez a nap az újságírók és a katolikus sajtó védőszentje, Szalézi Szent Ferenc ünnepe.
A keresztszülő az a személy, aki anyagilag képes támogatni a gyermeket, akár még magához is venni, ha szükséges – a köztudatban legalábbis ez a kép él.
Szalézi Ferenc-Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében, a salesi kastélyban. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez abban az országban, amely nagyrészt elfogadta a kálvinizmust. A számos gyermek között Ferenc volt a legidősebb: kilenc testvére következett még utána. Első tanítója és nevelője a kastély káplánja, Jean Déage volt, aki…
Egyházmegyei rangra emelte XVI. Benedek pápa a nagy-britanniai görögkatolikus Ukrán Apostoli Exarchátust – írja a Catholic Herald.
1585. január 23-án született, amikor I. Erzsébet idejében a katolikusokat elkeseredetten üldözték.
End of content
End of content