Görfeszt Tiszacsomán a hit jegyében

Másodjára rendezte meg Hagyományőrző Szent István-napi Görögkatolikus Ifjúsági Fesztiválját, a Görfesztet augusztus 17-én Tiszacsomán a Görögkatolikus Ifjúsági Szövetség (GISZ), melynek témája a Hit évére való tekintettel Istenbe vetett hitünk megélése és gyakorlása volt.

A Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark adott helyet a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar egyházközségeiből érkezett több száz fiatalnak.

gorfeszt.213.kenyeraldas
Az új kenyér

A szombat déltől a csomai iskola előtt gyülekező ifjúság a regisztrációt követően zászlókkal vonult a helyi görögkatolikus templomba, ahol délutáni szertartáson, vecsernyén vettek részt, melyben Demkó Ferenc, a Beregszászi Esperesi Kerület esperese, tiszacsomai parókus köszöntötte őket. Az imádság végén megáldották az idei új kenyereket, melyeket aztán megtörtek és szétosztottak a jelenlévők között.
Ezután az emlékparkban folytatódott a rendezvény, melynek első programjaként a parkban felállított Szent István-szobrot koszorúzták meg, majd Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Kovács Szvetlána, Tiszacsoma polgármestere és Lődár Jenő, a GISZ elnöke intézett beszédet a fiatalokhoz. Csóbán Renáta zenés előadásával és a Himnusz közös eléneklésével zárult a fesztivál első része.
gorfeszt.2013.koszoruzas
Szent István szobrának megkoszorúzása
Ezt követően a találkozó a parkban felállított színpad előtt, illetve a kézműves és a civil sátrakban folytatódott.
Az ebédet követően mindenki megtalálhatta a számára megfelelő elfoglaltságot: az arcfestés, fodrászkodás, nemezelés és portrékészítés mellett a fiatalok kipróbálhatták Orosz Gizellával a szövést, Petrusinec Volodimirrel a bőrdíszművességet, Tóth Gyulával a fafaragást és ifj. Hidi Endrével a korongozást. Akinek megtetszettek a mesterek által készített termékek, meg is vásárolhatta azokat.
Emellett büfé, csokiautomata, kürtőskalács, vattacukor várta az édesszájúakat.
gorfeszt.2013.frigyband
A színpadon a FRIGY Band

Számos kárpátaljai civil szervezet és intézmény is megjelent a fesztiválon: a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a Kárpátalja.ma internetes hírportál, a GörögKör, a Kárpátalja Háló Egyesület, a Kárpátaljai Gyermekmentő Szolgálat, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete, a Kezünkben a Jövő Alapítvány, a 4. Sz. Bendász István Cserkészcsapat, a Család és Élet szervezet, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum, a Közös Út fesztiválmisszió képviseltette magát molinókkal, prospektusokkal, illetve igyekeztek játékokkal, rajzolással, zsákbamacskával szórakoztatni az érdeklődőket.
Eközben a színpadon egymást követték az előadók. Elsőként a Tiszacsomai Kultúrház néptánccsoportja lépett fel, majd a nevetleni Csóbán testvérek népzenei bemutatója következett. Huszti Beáta, az Örökség néptáncegyüttes vezetője táncház keretében gondoskodott a fiatalok megmozgatásáról.
gorfeszt.2013.popovics.bela
Popovics Béla
Ezután pihenésképpen Popovics Béla művészettörténész előadása következett a magyarságunk és a hitünk megtartásának fontosságáról, majd Sztojka Vanessza énekelt könnyűzenei műveket, többek között Kormorán számokat.
A fesztivál vallásos jellegét a beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) dicsőítő csapata, a FRIGY Band fellépése hangsúlyozta.
Ezt követően Pacsai János görögkatolikus lelkész, sajószentpéteri parókus, a Bodrogi Esperesi Kerület esperese állt a színpadra, s A hit útján címmel szólt a fiatalokhoz.
A fesztivál estébe hajló programja Szabó Balázs és Zenekara gospel témájú zenei előadásával és tűzijátékkal zárult.
Igazán tartalmas, hittel, találkozásokkal, beszélgetésekkel, vidámsággal teli napot tudhatott maga mögött a II. Hagyományőrző Szent István-napi Görögkatolikus Ifjúsági Fesztivál.
gorfeszt.2013.szabo.balazs
Szabó Balázs

Marosi Anita
Kárpátalja.ma