Betörték egy munkácsi ékszerbolt ablakait
A rendvédelmi szerv munkatársai a helyszínre érkezve megálapították, hogy az elkövető egy 1973-as születésű helyi lakos volt.
A rendvédelmi szerv munkatársai a helyszínre érkezve megálapították, hogy az elkövető egy 1973-as születésű helyi lakos volt.
A hatalom a részleges kijárási tilalom bevezetését és a bírságok emelését is fontolóra veszi.
A szabálysértő azzal magyarázta tettét, hogy a szlovákiai túrája során eltévedt, s így került a tiltott zónába.
A rendőrség munkatársai arra kérik a lakosságot, ha hasonló helyzetbe kerülnének, semmilyen körülmények közt ne nyúljanak az eszközhöz, s azonnal értesítsék őket.
Az épületben egyedül a 85 éves tulajdonos hölgy tartózkodott.
A koronavírus-járvány terjedése ellenére a törvényhozás épülete előtt két csoport is tüntetést kezdett kedden.
Az egyik eset a Kijev-Csap autóúton, a másik pedig Munkácson történt.
A 43 éves személyt többszöri lopás miatt körözik hazájában.
Az eredményhirdetést követően a bizottság november 22-re tűzte ki a következő szavazás időpontját.
A férfi azzal fenyegetőzött, hogy a nála lévő robbanószerkezettel a levegőbe repíti a létesítményt.
End of content
End of content