Így segít a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete karantén idején
A COVID-19 vírus miatt elrendelt karantén március 12-e óta tart, mely kihívás elé állította az egész országot.
A COVID-19 vírus miatt elrendelt karantén március 12-e óta tart, mely kihívás elé állította az egész országot.
Ukrajnában kedden közölték, hogy egy nap alatt kettővel, 13-ra emelkedett az új koronavírus eddigi halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 69 esettel 549-re. A betegségből eddig 8-an gyógyultak fel.
Meglőttek egy valutaváltással foglalkozó makkosjánosi lakost március 31-én – közölte a mukachevo.net hírportál.
Éjszakába nyúló, többórás ülésezés után az ukrán parlament keddre virradóra megszavazta végleges olvasatban a termőföld piacának megnyitásáról szóló törvényt.
A Covid-19 vírus miatt elrendelt karantén nagy próbatétel elé állította mind a pedagógusokat, mind a diákokat, mind a szülőket. Nézzük hogyan valósul meg a távokatás Nagyszőlős egyetlen magyar nyelvű középiskolájában. Arról, hogy milyen nehézségekbe ütköztek a pedagógusok és a tanulók Homoki Gabriella, az iskola igazgatónője nyilatkozott:
Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium március 29-én kijelölte azt a 240 kórházat, ahol koronavírussal fertőződött betegeket kezelhetnek.
Az ukrán és a magyar külügyminisztérium is azon munkálkodik, hogy a világjárvány ellenére is sikerüljön tető alá hozni Volodimir Zelenszkij államfő és Orbán Viktor miniszterelnök személyes találkozóját.
A COVID-19 koronavírus megállítását célzó karantén bevezetése a jótékonysági szervezetek munkájában is változásokat hozott. A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat jelenlegi működéséről Makuk Jánost, a szervezet elnökét kérdeztük.
A karantén időszakában nemcsak a családunkra, de egymásra is több időnk jut. Számos példa akad mostanában, amikor a település egyházai, szervezetek adománygyűjtésbe kezdenek, netalán a legveszélyeztetettebb korosztály, az idősek megsegítésére sietnek.
Azonnali hatállyal menesztették posztjáról Ilja Jemec egészségügyi minisztert és Ihor Umanszkij pénzügyminisztert a parlament március 30-i soron kívüli ülésén.
End of content
End of content