A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat karantén idején is folytatja a rászorulók megsegítését

Szerző: | 2020.03.30., 17:00 | Közélet

A COVID-19 koronavírus megállítását célzó karantén bevezetése a jótékonysági szervezetek munkájában is változásokat hozott. A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat jelenlegi működéséről Makuk Jánost, a szervezet elnökét kérdeztük.

– A koronavírus terjedése miatt és a törvényi szabályozásokat betartva szervezetünk személyes ügyfélfogadása március 16-tól szünetel, de telefonon, e-mailben továbbra is fogadjuk a kérdéseket, kéréseket. Legtöbb munkatársunk otthonról végzi munkáját, hetente egy alkalommal tartunk megbeszélést a szervezeten belül elektronikus formában – mondta Makuk János, majd hozzátette, jelenleg a szervezetben futó programokat és a közeljövőben tervezett rendezvények szervezését le kellett állítaniuk, a járvány megszűnését követően igyekeznek minden programot folytatni és bepótolni az elmaradt eseményeket.

Makuk János sajnálattal közölte, hogy több ország felkeresését követően sem sikerült egészségügyi támogatást kapniuk, minden országban egészségügyi eszköz embargót vezettek be. Jelenleg az egyéb támogatások folyósítása is szünetel a szervezet részére.

Ennek ellenére a szolgáltatások továbbra is rendelkezésre állnak az igénylők részére: a mozgássérült eszközök kölcsönzése előre egyeztetett időpontban, heti két alkalommal történik, a hátrányos helyzetűek étkeztetése jelenleg élelmiszercsomag-kiosztás formájában működik.

A koronavírus-járvány elterjedésének megelőzése érdekében a szeretetszolgálat igyekszik rendszeres kapcsolatot tartani a rászorulókkal, a hátrányos helyzetű családokkal, és információval, tanácsadással segíteni a Beregszászi járás lakosságát.

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat munkaidőben a +380 50 78 58 514 telefonszámon és a [email protected] e-mail címen érhető el.

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This