Nem szűnt meg az utcai árusítás Beregszászban
Beregszászban nemrég döntöttek az utcai árusítás megszüntetéséről, a gyakorlatban azonban nem sikerült teljes mértékben felszámolni azt.
Beregszászban nemrég döntöttek az utcai árusítás megszüntetéséről, a gyakorlatban azonban nem sikerült teljes mértékben felszámolni azt.
A Nemzetközi Pető Intézet munkatársai Kárpátaljára is ellátogattak határon túli projektjük során.
Megszökött egy kijevi kórházból a gyilkossággal vádolt Olekszandr Sepelev volt ukrán parlamenti képviselő, akit tavaly fogtak el Interpol-körözés alapján Magyarországon, majd a magyar hatóságok átadták Ukrajnának – közölte az ukrán nemzeti nyomozó iroda szerdán a honlapján.
Kijev–Rahó vonalon közlekedő járatot indítanak augusztus 4-én, mely augusztus és szeptember folyamán tesztjáratként közlekedik majd – közölte Borisz Osztapjuk, az Ukrán Államvasutak (Ukrzaliznica) vezérigazgatója.
A katonai gyakorlóruhát viselő politikust, akit számos miniszter és még több testőr kísért, a város főterén több száz lakos üdvözölte.
Július 5-én reggel Munkácson, az Ivan Franko utcában két gépkocsi ütközött össze egymással – adta hírül a zakarpattya.net.ua július 6-án.
Keddre virradóra folytatódtak a harcok a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében: szakadárok tüzérségi fegyverekkel lőtték a reguláris erők Dolzsanszkij határátkelőnél lévő állásait – közölte Dmitro Timcsuk szakértő, a Katonapolitikai Kutató Központ vezetője.
Több magyar képviselőt is alelnökké választottak az Európai Parlament (EP) hétfőn megalakult szakbizottságaiban – tudhattuk meg a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának sajtóközleményéből.
A Nyelvi jogaink és lehetőségeink c. kiadványt a XXII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen mutatták be.
Lövöldözés tört ki hétfőre virradóra a kijevi Függetlenség terén, a rendőrség szerint négy ember megsebesült.
End of content
End of content