Közélet

Egyéves a benei polgárőrség

Kárpátalja több magyarlakta településén sikerrel működik a település civil önkénteseiből alakult szervezet, a polgárőrség. Ezen települések egyike a beregszászi járási Bene, melynek polgárőrsége a napokban méltatta megalakulásának egyéves évfordulóját.

Kémsztori vagy külpolitikai bosszú?

Május 13-án Ukrajna persona non gratának nyilvánította a Cseh Köztársaság kijevi nagykövetségének két munkatársát. Az ukrán Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a katonai attaséknak olyan cselekedeteikért kell távozniuk, amelyek „nem egyeztethetők össze a diplomáciai kapcsolatokra vonatkozó bécsi konvencióval”.

KMKSZ-vezetők a Vidékfejlesztési Minisztériumban

Hétfőn a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) küldöttsége Budapesten látogatást tett a Vidékfejlesztési Minisztériumban, ahol fogadta őket Ángyán József, a tárca parlamenti államtitkára. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Brenzovics László alelnök és vendéglátójuk a kárpátaljai területen folytatandó együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak.

Zárt ülés az SZBU-s zaklatásról

A magyar Országgyűlés külügyi bizottsága és nemzeti összetartozás bizottsága hétfőn együttes zárt ülésen tárgyalt a kárpátaljai magyaroknak az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) általi zaklatásáról. Magyarország magyarázatot és megfelelő jogorvoslatot vár a kárpátaljai magyarokat ért incidensekre.

Beregszászban kezdetét vette a magyar iskolák felszámolása

Május 17-én került sor a Beregszászi Városi Tanács hatodik ülésszakára, melyen a város magyarsága szempontjából sorsdöntő kérdés került napirendre: az UMDSZ pártja, az UMDP színeiben képviselővé lett Tokar Ljudmila, a városi oktatási osztály vezetője és a tanács oktatási bizottságának elnöke ismertette azt a határozattervezetet, mely szerint a jövőben megszüntetnék a magyar tannyelvű 8. Számú Mikes…

A lengyel elnökség alatt társulna Ukrajna

Ukrajna azt tervezi, hogy 2011 végéig aláírja a társult tagságról szóló megállapodást az Európai Unióval – közölte Lembergben lengyel kollégával, Radoslaw Sikorskival közösen tartott sajtótájékoztatóján Kosztyantin Griscsenko, az ország külügyminisztere.

End of content

End of content