Közélet

A lengyel elnökség alatt társulna Ukrajna

Ukrajna azt tervezi, hogy 2011 végéig aláírja a társult tagságról szóló megállapodást az Európai Unióval – közölte Lembergben lengyel kollégával, Radoslaw Sikorskival közösen tartott sajtótájékoztatóján Kosztyantin Griscsenko, az ország külügyminisztere.

Kudarcba fulladt a Harag Napja

Kijevben a „Szpilna Szprava” társadalmi szervezet május 14-re szervezte meg a Harag Napja tiltakozási akciót. A szervezők közel 135 ezer embert vártak a Marijinszki parkba, ahol a tervek szerint a tiltakozás szervezésének központjaként működő sátortábort állítottak volna fel.

Mi lesz veled, mátyfalvai magyarság?

Nagyszőlőstől nyolc kilométerrel nyugatra bekötőút kapcsolódik a Beregszász felé kanyargó főútvonalhoz, melyről letérve, rövid séta után egy 1079 embernek otthont adó községbe, Mátyfalvára érünk. Bár a falu lakosságának a kétharmada a mi nyelvünkön beszél, a község óvodájában mégsincs magyar csoport, halódik az anyanyelvű oktatás, sőt a 2006. évi helyhatósági választások „eredményeként” immár a polgármesteri székben…

End of content

End of content